Vasúti munkaügyi vita: továbbra sincs megállapodás
Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet munkaügyi vita keretében tartott hétfői tárgyalásán.
A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett együttesen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, egyes vasúti mellékvonalak megszüntetését.
A munkaügyi vitát a kormány és az öt reprezentatív szakszervezet jövő hétfőn folytatja, addig szakértői szinten, az érintett vállalatokkal egyeztetnek a munkavállalói érdekképviseletek a foglalkoztatásról.
Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kormány meghatalmazott tárgyalója a tanácskozás után elmondta, hogy ezen a héten leányvállalati szinten folytatódnak a tárgyalások. Reméli, hogy ezek alapján jövő hétfőre a megállapodás tervezete elfogadható állapotba kerül.
Az egyeztetést követően Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöke újságíróknak elmondta, nem volt elfogadható a kormányzati oldal ajánlata, ezért a VDSZSZ bejelentette, hogy a nyomásgyakorlás eszközét fogja a továbbiakban alkalmazni, és ehhez várja a többi vasutas szakszervezet csatlakozását.
Gaskó István szerint a kormányzati oldaltól kapott keret megállapodás tervezetének egyik fontos üzenete, hogy a kormányzat elállt a MÁV szerkezetátalakításától, illetve a GYSEV-nek történő vonalátadástól. Mint hozzáfűzte azonban, ez nem a kormány kompromisszum készségét mutatja, hanem kiderült, hogy pár hónap alatt nem lehet elvégezni hosszú évek munkáját.
A VDSZSZ szerint nincs más lehetőség a mellékvonalak megmentésére, mint az, hogy továbbra is kilátásba helyezze a sztrájkot. A VDSZSZ nem akar egyedül fellépni, ezért egyeztet a többi vasutas szakszervezettel, de előre bocsátotta, ha egyedül maradnak, a VDSZSZ akkor is cselekedni fog.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke elmondta, hogy a szakszervezetük azon dolgozik, hogy a mozdonyvezetők foglalkoztatása biztonságban legyen, ezért folyamatosan tárgyalnak a mozdonyvezetők munkáltatójával, a MÁV-Trakcióval.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke szerint a vasutas szakszervezetek egy részében megvan a szándék arra, hogy humánpolitikai kérdésekről konkrétan megállapodjanak a munkáltatókkal, és ezekből összejöhet egy keret megállapodás a kormánnyal. A szakszervezet számítása szerint mintegy 250 mozdonyvezető foglalkoztatását veszélyezteti a kormány által bejelentett mellékvonalak bezárása.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke kiemelte, hogy változatlanul nem tudják elfogadni a személyszállító vonatok közlekedésének szüneteltetését a mellékvonalakon. Az európai uniós fehérkönyv szerint 2010-re 2003-hoz viszonyítva 50 százalékkal kellene csökkenteni a közúti balesetek számát. Szerintük a mellékvonalakon a személyszállítás szüneteltetése a közúti balesetek számának növekedését hozhatja. A tárgyalásokon szeretnék elérni, hogy a kormány vonja vissza a mellékvonalak bezárásáról hozott döntését, és végezzenek újabb számításokat, és vegyék figyelembe a közúti balesetekből adódó károkat is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?