kapubanner for mobile

Verő Barbara, a Nestlé Hungária Kft. HR vezetője

Verő Barbara 2011 júniusa óta tölti be a Nestlé Hungária Kft.-nél a HR vezetői posztot. Harminchat évesen, vállalati pályafutásának tízedik évfordulóján kapott felkérést a Magyarországon közel kétezer főt foglalkoztató multinacionális cég humánerőforrás-osztályának vezetésére.

images

Verő Barbara a Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett, majd a Szent István Egyetemen szerzett humánerőforrás-menedzseri képesítést. 2001-ben egy tréningcégtől érkezett a Nestléhez, ahol néhány éves általános HR asszisztensi tevékenységet követően képzési, vezetőfejlesztési területen szerzett további tapasztalatot. 2003-ban született idősebb kisfia, Szabolcs, majd 2005-ben Botond. A fiúk nevelése mellett is igyekezett közel maradni a céghez, és távmunkában, részmunkaidőben vállalt egyre nagyobb szerepet az osztály mindennapi munkájában.

2008-ban megálmodta és elindította a vállalati kultúrafejlesztési projektet. A projekt során az egyes szervezeti egységek számára szervezett workshopok mellett személyes karrier-tanácsadással és vezetői karrierút-interjúk megszervezésével segítette a pozitív, építő jellegű munkahelyi légkör kialakítását.

Verő Barbara két évig közreműködött HR business partnerként, ebben a feladatkörben a központi iroda szervezeti egységei egyharmadának teljes körű humánpolitikai támogatásáért felelt, szakmai tanácsadói segítséget nyújtva az egységek vezetőinek. Közben fontos szerepet vállalt a szervezet működésének racionalizálásában, a csapatok hatékonyságának növelésére létrehozott projekt kialakításában.

A HR vezető célja egy innovatív, a cég értékének növelésében aktív szerepet vállaló humánerőforrás-csapat kialakítása és vezetése. A korábbi segítőkész kiszolgáló, szolgáltató jellegű feladatokon túl kollégáival igyekeznek stratégiai tanácsadó szerepet kivívni maguknak. Különösen fontosnak tartja, hogy a Nestlé emberközpontú szemléletével, és a munkájuk iránt elkötelezett dolgozóival tűnjön ki a többi multinacionális vállalat közül. Verő Barbara két gyermek édesanyjaként különösen nagy figyelmet fordít a nők karrierlehetőségeinek megteremtésére, a munka és magánélet közötti egyensúly javítására.

Verő Barbara diákévei alatt tíz évig foglalkozott kutyakiképzéssel, agility versenyeztetéssel. Állatszeretete és kutyák iránti érdeklődése máig megmaradt, emellett szabadidejében szívesen jár táncolni. A HR vezető angolul kitűnően beszél, de jól tud németül és olaszul is.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek