Vezetés: mit tudnak a nők?
"Mit tudnak a nők... amitől eredményesebben működhetnek a vállalatok?" - ezzel a címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést április 23-án a Szépmővészeti Múzeumban. A beszélgetés szervezői, Barra Mária, Csukás Zsuzsanna és Magyari Éva, maguk is vezető nők, képző- és tanácsadó cégek tulajdonosai - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Az első kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
A beszélgetést Barra Mária moderálta.
Három generációval ezelőtt még nemigen akadt példa rá, hogy egy nő tíz évnél hosszabb karriert épített volna. Ennek a triviális igazságnak a helyszíni tesztelésével kezdődött a beszélgetés - a sajtó képviselői kézfeltartással igazolták, hogy a női vezetők szerepéről ezért most aktuális beszélni.
Az eszmecsere első kérdését illetően, hogy kellene-e több nő a döntéshozatalba, nem volt vita, de többen javasolták a kérdés pontosítását. Szabó Kristóf a szakmaiságot hangsúlyozta, vagyis, hogy nem így kell feltenni a kérdést, mert a kérdés az, hogy a mit, milyen tudást és képességeket kíván a feladat. Ennek kapcsán Kondritz Péter elmondta: az IT szektorban eleve kevés a női vezető. Rájuk az jellemző, hogy férfiassá válnak, mert aki nem alkalmazkodik, vagyis nem válik férfiassá, az el sem jut a felsővezetői szintig. Aki nem keményedik hozzá a feladathoz, azt eltapossák. Hozzátette, véleménye szerint hiába beszélünk mi itt most erről, mert olyan mélyen gyökerező társadalmi problémáról van szó, hogy annak megváltoztatásához sok idő kell. Baán László szerint nagyon is fontos erről beszélni, az ő tapasztalatai mást mutatnak. Ő kultúrtörténeti összefüggésbe helyezte a nők helyzetét.
Dunavölgyi Mária Kondritz Péter "férfias nők" gondolatmenetére reagálva kifejtette, hogy ez a vállalati kultúrától függ, amit persze nagyon nehéz kézzelfoghatóan leírni, megragadni. Az azonban biztos, hogy léteznek olyan vállalati kultúrák, ahol nem kell a nőknek férfias mintákat felvenniük ahhoz, hogy vezetővé váljanak. Kiemelte, ma, ebben a komplex világban már egyetlen vezetı sem hiheti, hogy mindent ő tud a legjobban és mindenben olyan tájékozott, hogy jó döntést tud hozni. İ például ezért kikéri kollégái véleményét, képes elismerni, ha valakinek az ötlete jobb és szerinte a nők nyitottabbak arra, hogy ezt megtegyék.
A nő kevésbé félti az egóját
Keresztury Éva gondolatmenetével, miszerint ő nem szégyelli elismerni, ha téved, és bocsánatot is szokott kérni, Dunavölgyi Mária is mélyen egyetértett. Szabó Kristóf szerint a beszélgetés e pontján már a menedzser és a leader közti különbséget érintettük, ami nem a férfi-nő közti különbség kérdése. Barra Mária idézett egy amerikai cégvezetőt, aki szerint, amikor az első nı bekerült a menedzsmentbe, akkor az egó kiment a szobából. Keresztury Éva és Dunavölgyi Mária egyetértettek abban, hogy egy nő valóban kevésbé félti az egóját, mert számára sokkal fontosabb a megoldás megtalálása. Kondritz Péter és Szabó Kristóf szerint ez azért nem mindig igaz: van olyan női vezető, akinek az egója nagy, sőt, egó nélkül nem is lesz vezető egy nőből.
Dunavölgyi Mária megemlítette a Méhkirálynő szindrómát, azt a jelenséget, amikor egy nő nem enged más nőt a vezetésbe, hanem férfiakkal veszi körül magát. Ez a jelenség negatív képet mutat a női vezetőkről nők és férfiak körében egyaránt. Keresztury Éva véleménye szerint a válság hatására sokminden össze fog dőlni, ami azért jó, mert muszáj lesz újat építeni. Ebbe az újba a nőknek a vállalati vezetésben betöltött hangsúlyosabb szerepe is beletartozhat. A beszélgetés vége a sztereotípiák irányába kanyarodott el, de mindenki egyetértett abban, hogy ez olyan sokrétű téma, amelyről külön kerekasztal-beszélgetést kellene tartani.
Le kell dönteni a tabukat
Zárásként Barra Mária felolvasta Fodor Istvánnak, az Ericsson volt elnök-vezérigazgatójának a témával kapcsolatos gondolatait, aki elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen részt venni a beszélgetésben. Ebből a következőt emeljük ki: "Arra van szükség, hogy sok ilyen beszélgetés legyen, minél több médiamegjelenés, hogy le lehessen dönteni a tabukat és átalakuljanak a sztereotípiák." A kerekasztal-beszélgetés szervezői ezen munkálkodnak. Kidolgoztak egy vezetőképző programot, amely nőknek és férfiaknak együtt szól. Hiszen egyedül nem megy, a vezetés sem. Ezért a férfi és női vezetőket egyaránt megszólítják, mert az új vezetési stílust csak közösen lehet felfedezni, megérteni és kialakítani. A nyár folyamán indul az első ilyen képzési program. Szeptemberben pedig újabb kerekasztal-beszélgetést terveznek. Mindhárman bíznak abban, hogy a téma napirenden tartásával elősegíthetik a szemléletváltást.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?