Z generációs innovátorokat díjazott a Bosch és a Richter
A díj célja, hogy innovatív, megvalósítható, valamint fenntartható megoldások kidolgozására motiválja és inspirálja a felősoktatásban tanuló, kutató hallgatókat
Z generációs fiatalok jövőbe mutató ötleteit ismerték el a Bosch×Richter Ipari Innovációs Díjjal, melyet 2024 tavaszán első alkalommal hirdetett meg Magyarország két meghatározó innovatív vállalata a felsőoktatásban tanuló diákok számára.
A pályázat célja az volt, hogy jövőbe mutató innovatív gondolkodásra és fennthartható megoldások kidolgozására ösztönözzék a fiatalokat. A szervezők mindennapi életünk valós problémáira reagáló, piacképes elképzeléseket vártak a megmérettetésre, amelyekkel az emberek életét segítve a közlekedés és a gyógyítás jövője fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tehető. A diákok az egészségügy és a mobilitás témakörében adhatták be pályázataikat egyéni vagy csapat kategóriában.
A számos értékes pályamű közül, a zsűri döntése alapján a Bosch×Richter Ipari Innovációs Díjat idén három pályázat érdemelte ki, melyek a városi hőszigetek problémájának megoldását, a demencia kezelését, valamint az önvezető technológia kiterjesztését tűzték ki célul. A győzteseket az idén második alkalommal megrendezett Bosch×Richter Innovátorok Napján díjazták a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, ahol a nyertesek pályaműveiket is bemutatták a résztvevőknek.
Nagyvárosi oázis: hűsítő utasváró pavilon a nyári forróságban
„Hátralévő életünk valószínűleg leghűvösebb nyarát éltük idén át” – kezdte díjnyertes pályázatának bemutatását a Bosch×Richter Innovátorok Napján Teket Ádám, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végezte tanulmányait. „Az egyre intenzívebb nyári hőhullámok folyamatos kihívást jelentenek mindannnyiunk számára” – tette hozzá. Napjaink egyik, szó szerint égető problémája, a sűrűn beépített, mesterséges burkolatokkal ellátott felületeken kialakuló városi hőszigetek ellen veszi fel a harcot az „Urban Oasis 2030” névre hallgató utasváró pavilonrendszer. Az ötlet sokoldalúságára jellemző, hogy a passzív és nagyon alacsony energiafogyasztású hűtőtechnológiákat alkalmazó koncepció a városi betondzsungelben hűsítő pihenőpontként bárhol önállóan is elhelyezhető. Az elviselhetetlen melegben felüdülést és zöld megoldást hozhat a formabontó, hűtésre és árnyékolásra alkalmas megoldás, mely a városlakók számára életmentő lehet a kánikulában. Ez az innováció nemcsak mindennapi közérzetünk javítását célozza, hanem számol a klímaváltozás hosszú távú egészségügyi és ökológiai következményeivel is. Ráadásul, a fenntarthatóság nemcsak a modulárisan alakítható pavilon funkciójában és működésében ragadható meg, hanem annak kialakításában és anyaghasználatában is.
Mondjunk nemet a demenciára: mesterséges intelligenciával a pszichés betegségek ellen
„Az emlékek azok az apró csodák, amelyek életünket színessé és gazdaggá teszik” – hallható a Bosch×Richter Ipari Innovációs Díj nyertes csapatának bemutatkozó videójában. Szőnyi Balázs és Lőrincz Fanni, a Széchenyi István Egyetem hallgatói, „REMI – Mesterséges intelligenciával a pszichés betegségek ellen” című kutatás-fejlesztésükkel napjaink fontos problémáját orvosolnák. Felgyorsult világunkban egyre inkább távolodunk egymástól, ritkulnak a szociális kapcsolatok, ami nemcsak érzelmileg visel meg bennünket, hanem akár olyan komoly betegségek kialakulásához is hozzájárul, mint a demencia, vagy az Alzheimer-kór. A nyertes csapat egy olyan, mesterséges intelligencia modelleket alkalmazó megoldást fejlesztett ki, amely a demenciában, a pszichés betegségekben és magányban szenvedőknek nyújt segítséget kognitív képességeik megőrzésében és fejlesztésében, ezzel jelentősen javítva az érintettek életminőségét. A különböző eszközökön keresztül használható innováció a gördülékeny, közvetlen személyes kapcsolatokhoz hasonló kommunikációt képes biztosítani. A megoldás elemzi a társalgások tartalmát, ezzel lehetőséget biztosít a páciensek állapotának nyomon követésére. Ez az innováció példaértékű a zsűri értékelése szerint, mivel a gyakorlatban is hozzájárulhat a mentális betegségek megelőzéséhez és kezeléséhez.
Felokosítva: önvezető funkciót minél több járműbe
„Egyre több iparágban jelennek meg az önvezető megoldások: pontosságuk,
fáradhatatlan működésük és folyamatos rendelkezésre állásuk rengeteg előnnyel jár” – mondták el a BME Formula Racing Team csapatának tagjai díjnyertes pályázatuk bemutatásakor. Matkovics Ádám, Mező-Kerekes Márk és Belkovics Fanni az önvezető autózás ma ismert dimenzióit gondolta újra. A Bosch×Richter Ipari Innovációs Díj nyertes csapatának koncepciója az önvezető technológiát akár meglévő járművekbe történő utólagos beépítéssel is elérhetővé teheti. A nyertes csapat először egy versenyautóhoz fejleszt autonóm vezetési egységet, a megoldást pedig új, innovatív területeken bővítenék tovább. A kompatibilis, könnyen áthelyezhető eszköz segítségével az önvezető funkció hosszú távon ipari, mezőgazdasági járművekben, sőt akár zárt közlekedési rendszerekben, repülőtereken, kampuszokon is alkalmazható lehet. A BME Formula Racing Team költséghatékony, univerzális Plug&Play innovációja hozzájárulhat az iparág fejlődéséhez, segítheti az önvezető járműtechnológiák elterjedését, és még biztonságosabbá teheti a közlekedést.
A nyertes pályaművekről neves szakértőkből álló zsűri döntött, melyben helyet kapott Polgár Judit olimpiai bajnok, nemzetközi sakknagymester, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályának vezetője, Dr. Lendvai Balázs, a Semmelweis Egyetem Richter Tanszékének vezetője, a Richter Gedeon Nyrt. Farmakológiai és gyógyszerbiztonsági kutatási főosztályának vezetője, Bodó Teodóra, a Bosch csoport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója Magyarországon és az Adria régióban, valamint Pótsa Mátyás, a magyarországi Bosch csoport innovációs ökoszisztéma vezetője.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?