Zsúfoltság, alacsony bérek, áthelyezések - Ezekből van elege a postai dolgozóknak
A postabezárások is megnehezítik a Magyar Posta dolgozóinak munkáját, de sok más problémát is megemlítettek.
A 27 ezer embert foglalkoztató Magyar Posta dolgozóinak panaszai alapján szedte össze a 444, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie a cég alkalmazottainak. Mint írják, a bezárt postákhoz közeli posták leterheltsége megnőtt, ez főleg Budapesten okoz gondot. Van olyan kézbesítő, aki három ember munkáját végzi a munkaerőhiány miatt. Ilyenkor a saját munkája elvégzése után kés másik körzetbe is be kell ugrania. Sokan elégedetlenek a bérekkel is: a Magyar Posta és a két legnagyobb postás szakszervezet 2021-ben kötött bérmegállapodást 15 százalékos alapbér-fejlesztésről, ami három év alatt valósul meg lépcsőzetesen. Sokan eleve kevésnek tartják az emelés mértékét, ráadásul a megállapodás idején 5 százalék körül volt az infláció, ami most 24,5 százalékra nőtt. Ráadásul sokan minimálbért keresnek.
Az ügyfelekkel foglalkozó postahivatali dolgozók feladata az értékesítés is, melynek során lakás- vagy életbiztosítást, állampapírt, sorsjegyet kell ajánlaniuk. A portál szerint 60 ezer forint értékű csoki, játék, ajándéktárgy után ezer forint, 200 ezer forint értékű csomag után 5 ezer forint jutalék jár a dolgozónak. „Nincs fontosabb az értékesítésnél. Mindegy mit akar az ügyfél, levelet, csekket, csomagot, neked rá kell sózni egy sorsjegyet, életbiztosítást, lakásbiztosítást, állampapírt. Ha ez nem sikerül, te vagy érte a hibás. Ha az ügyfél azt mondja, nincs pénze, te vagy a hibás. Meg lett mondva felülről, hogy a csekk, levél, csomag nem munka. Csakis az értékesítés” - idéz a portál egy postást.
A postabezárások miatt ugyan senki nem vesztette el a munkáját, de sokan úgy érzik, lehetett volna humánusabban intézni az áthelyezéseket. Egy beszámoló szerint gyakori, hogy valakit két-három havonta helyeznek át máshová, ahol épp üresedés van. „Több mint 36 éve dolgozom a postán, előtte négy éves szakirányú képzés, főiskola (mert húsz éve ennek a munkakörnek ez volt a feltétele), vezérigazgató-helyettesi dicséret (már rég nincs a postán, aki átadta), és a bérem ismét a minimálbér felett van egy kevéssel” - írta egy dolgozó egy belső fórumon.
A 444 megkereste Tóth Zsuzsannát, a Postás Szakszervezet elnökét, aki a dolgozók munkaerőhiányra való panaszát így kommentálta: „Vannak körzetek, ahol állandósult a létszámhiány betegség vagy az ügyfélszerkezet változása miatt, de egyébként is: mitől legyen vonzó a postás szakma? Nincs megfizetve, miközben magas a követelmény, a megfizetettségben nem érezhető”. A szakszervezet elnöke elismerte, hogy sokan tényleg a garantált minimálbér környékén keresnek.
A portál a témával kapcsolatban megkereste a Magyar Postát is, de még nem kaptak választ.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy kutatás szerint az AI-képzések segítségével a dolgozók hetente akár 11 órát is megtakaríthatnak a munkaidejükből. Teljes cikk
Miközben 2026-tól betiltják a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban, több nagy szállásüzemeltető panzióvá vagy hotellé minősítve tovább... Teljes cikk
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 5 napja
- Béremelések az Aldinál – Vannak, akik már egymillió forint felett keresnek majd 1 hete
- Nő a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók bére 2 hete
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 2 hete
- Létminimumon a rendvédelem hátországa? Vita a RIASZ-dolgozók béréről 4 hete
- Nevelőszülői béremelés? Igen is, meg nem is 4 hete
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 1 hónapja
- Újabb 10 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére januártól 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- Béremelést kapnak a HUN-REN dolgozói 1 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa