0,9 százalékos nyugdíjemelés mellett 2,4 százalékos lesz az infláció
Jövőre 2,4 százalék lehet az éves átlagos infláció szemben a kormány terveiben szereplő 0,9 százalékos előrejelzéssel szemben - derült ki a Költségvetési Felelősségi Intézet legfrissebb elemzéséből. Ez érdekes helyzetet eredményez a nyugdíjemelések körül, írja a Portfolio.
Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezetője az elemzést bemutató tájékoztatón ennek kapcsán kiemelte: míg a jövő évi költségvetésben 0,9 százalékos nyugdíjindexálás szerepel, ám mivel várhatóan lényegesen magasabb lehet az infláció jövőre, ezért év közben újra kell indexálni a nyugdíjkiadásokat. Ez pedig meg fogja emelni a nyugdíjkiadásokat 2017-ben ahhoz képest, amit a kormány eredetileg betervezett.
Az MNB elemzői ebben az anyagukban szintén úgy fogalmaztak, hogy a magasabb tényleges infláció növelheti jövőre a nyugdíjkiadásokat, de van egy ezzel ellentétes hatás is a nyugdíjkiadásokra. Az ellátotti létszámra vonatkozóan ugyanis a jegybank elemzői alacsonyabb értéket számoltak.
Ha bebizonyosodik jövőre év közben, hogy a kormány inflációs prognózisa alacsony volt, akkor életbe lép az évközi (rendkívüli) nyugdíjemelés szabálya a jelenlegi törvényi előírások értelmében. A kormánynak ugyanis ki kell pótolnia a nyugdíjak reálértékének fenntartásához szükséges összeget. Ez nem példátlan eset, legutóbb 2011-ben és 2012-ben történt ilyen év közbeni nyugdíjemelés.
Portfolio.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Rekordszintű különbségek rajzolódnak ki a magyar nyugdíjak között: miközben a többség 220 ezer forintnál kevesebből él, már több tucatnyian... Teljes cikk
A nyugdíjak emelése ma Magyarországon szinte kizárólag az inflációt követi, így az idősek ugyan papíron nem veszítenek a jövedelmük... Teljes cikk
Jelentős, akár 9,4 százalékos emelkedés várható a nyugdíjszámítás egyik kulcstényezőjében, ami érdemben befolyásolhatja a megállapított... Teljes cikk
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 5 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 5 hónapja
- Sosem látott pénzosztás jön a nyugdíjasoknak – itt a lista, mikor és mennyi pluszt kapnak 5 hónapja
- Nyugdíjemelés 2026: mértéke, korrekció, 13. havi nyugdíj 6 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 7 hónapja
- Nyugdíj: novemberben pótlás, decemberben tényleges emelés lesz 7 hónapja
- Kiegészítő nyugdíjemelés jön – ennyivel pótolja ki a kormány a nyugdíjakat 7 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 8 hónapja
- "Ennek is örülni kell" - kiderült, mennyivel emelkedik a minimálbér 8 hónapja
- Nagy Márton jövőt épít, Varga Mihály inflációval küzd – kettős kép a magyar gazdaságról 8 hónapja
- Grafológia: Áltudomány vagy hasznos eszköz? 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?