100 pályázó ingyen mehet TEDXDanubia konferenciára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pályázati lehetőséget diákok, pedagógusok, kutatók és nonprofit szervezetek számára szeretnék elérhetővé tenni.
100 kiválasztott jelentkező vehet majd részt ingyenesen a TEDxDanubia soron következő rendezvényén május 4-én. Az ezúttal az „Egyedül és együtt” címet viselő konferenciára több mint ezer résztvevőt várnak a Művészetek Palotájába.
A konferenciasorozat célja, hogy az élet különböző területeiről összesűrítse az ország és a régió legizgalmasabb, leginnovatívabb és leginspirálóbb gondolkodóit és alkotóit, akiknek lehetősége van gondolataik megosztására, új területek felé nyitásra.
Április 16-án éjfélig még beküldhetik pályázatukat azok a diákok, tanárok, kutatók, nonprofit szervezetek, akik szívesen részt vennének a rendezvényen.
Mindössze annyi a teendőjük, hogy kitöltsék a pályázati űrlapot, amelyen a regisztrációs adatok megadása mellett azt is meg kell fogalmazniuk, miért szeretnének ott lenni május 4-én a konferencián. (További részletek és jelentkezés.)
A pályázatokat a TEDxDanubia csapata bírálja el és legkésőbb április 20-ig értesíti a nyerteseket.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?