12 százalék felett lehet idén az átlagkeresetek emelkedése
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett adatai szerint októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető. Az októberi 2,2 százalékos inflációval számolva a reálbérek éves emelkedése októberben 10,4 százalékos volt. Az év első tíz hónapjában a bruttó és a nettó átlagkeresetek szintén 12,8 százalékkal nőttek, ami a 2,4 százalékos inflációval számolva 10,2 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg - írja az MTI.
Az állami bérrendezések és a munkaerőhiány kettőse hajtja felfelé a béreket, magyarázta az ING vezető elemzője. A munkaerő iránti keresletet jelzi, hogy az intézményi statisztikák alapján 81 ezerrel nőtt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma éves összevetésben, közben 48 ezerrel, 155 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma.
Nyeste Orsolya, az Erste szenior makrogazdasági elemzője szerint részben a bázisadatok következménye, hogy a bérnövekedés üteme lassult. A jelentős reálbér-emelkedés és az alacsony infláció miatt a belső fogyasztás élénkülése érdemben hozzájárul a GDP utolsó negyedévi növekedéséhez - mondta. Az Erste idén 12-13 százalékos átlagos bérnövekedést vár, míg jövőre 7-8 százalékra lassulhat a bérek növekedése. Az októberi adatok is alátámasztják az eddig látott trendet, a bérkiáramlás folytatódik - állapította meg.
Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint idén a reálbérek kétszámjegyű emelkedése várható, jövőre pedig valamivel visszafogottabb, de még mindig jelentős lehet a növekedés. Az idei béremelkedés elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum növekedésének, valamint a munkaerőpiacról érkező nyomásnak, azaz a munkaerőhiány miatti fizetésemelések eredménye. A reálbérek 10 százalék körüli emelkedéssel zárhatják az idei évet az elemző szerint. Jövőre a bruttó és nettó béreknél elképzelhető a 10 százalék feletti növekedés, a reálbér viszont - az infláció miatt - 8 százalék körül emelkedhet a jelenlegi kilátások alapján.
Németh Dávid szerint a nettó reálbérek idei és a jövőre várható növekedése hosszú távon csak akkor fenntartható, ha a termelékenység is javulni fog. Ha a termelékenység javulása nem tart lépést a fizetések emelkedésével, akkor romlik a magyar gazdaság versenyképessége. A beruházási adatokból egyébként láthatóak annak jelei, hogy több vállalkozás már gépek beszerzésével igyekszik pótolni a hiányzó és dráguló munkaerőt.
Horváth András, a Takarékbank elemzője szintén kiemelte: idén 13 százalékot meghaladóan nőhetnek a bérek a bérmegállapodások, a minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimum 25 százalékos növelése, valamint az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt. Az ideinél visszafogottabb, de továbbra is érdemi növekedés várhatóan a 2018-as évben is kitart, 9 százalékos átlagos bérnövekedést várnak a jövő évre a szakemberhiány illetve a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés nyomán. Idén a várt 2,4 százalékos éves infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet, míg 2013-tól 2017 végéig összesen 31 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 34 százalékkal nőttek a reálbérek.
A béremelkedésre felfelé mutató kockázatot jelent az egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedés, így az építőipar 30 százalék körüli jelenlegi bérnövekedési üteme. Az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások - egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások - is ezt tükrözik, továbbá egyes ágazatokban folytatódik az életpályamodellek fejlesztése, illetve a turizmusban és a kiskereskedelemben már 240 ezer forintos bérminimumról zajlanak a tárgyalások - vélekedett.
MTI
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Z generáció világszerte a modern munkaerőpiac egyik legnehezebb rajtjával szembesül. Miközben a fiatalok munkanélkülisége több kontinensen... Teljes cikk
Az Európai Unióban a 15–74 éves népesség 11,7 százaléka – mintegy 26,7 millió ember – nem tudja teljes mértékben kihasználni munkaerejét,... Teljes cikk
A friss diplomások számára hét éve nem volt ilyen nehéz elhelyezkedni: a kezdő pozíciók száma 12 százalékkal csökkent. A vállalatok a bizonytalan... Teljes cikk
- A fővárosi dolgozók átlagkeresete nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hete
- Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál 1 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete korcsoportonként 2 hónapja
- Ennyit visz haza az átlagos magyar dolgozó – itt vannak a legfrissebb számok 2 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 2 hónapja
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 2 hónapja
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 3 hónapja
- Mutatjuk, mennyit keres egy átlag magyar 3 hónapja
- A teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresetének változása - grafikon 3 hónapja
- Leronthatják a segélyek a nyugdíj alapjául szolgáló nettó életpálya átlagkereset összegét? 3 hónapja
- Az ezer lakosra jutó vállalkozás a vármegyékben - grafikon 3 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja