15 jó mondás Gerendai Károlytól

Halvérű antialkoholista, mégis ő szervezte a világ egyik legnagyobb buliját. Mire kíváncsi Gerendai Károly egy felvételi beszélgetésen, hogyan szervez csapatot, szeret-e bulizni? A Sziget Fesztivál alapítója az 5. HR Piknik közönsége előtt adott interjút. A Loránt Gergely által vezetett beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.

Olyan üzleti, vállalkozói és média díjakat kapott, amelyek jelzik, hogy a Sziget Fesztivál alapítójaként a befolyásos üzletemberek közé került. Mit tart erről a díjazott, Gerendai Károly?

Örülök a díjaknak, de ezektől nem lettem egy centivel se magasabb, egy órával se fogok tovább élni, és a gyerekem sem ettől lesznek boldogok.

Jó dolog, ha az ember munkáját elismerik, mert kell időnként valamilyen pozitív visszacsatolás, hogy érezze, jó úton jár és a csapatát is tudja ezzel lelkesíteni, de ez annak a pillanatnyi helyzetnek, teljesítménynek szól. Ha ezek az elismerések megelégedettséggel töltenek el, könnyen elkényelmesedhetek, ami veszélyes pálya. Ha a múltbéli eredményeim számolgatásával és nem a jelen kihívásaival töltöm az időmet, akkor könnyen lemaradok. Ha nem tudom, merre van az előre, akkor elhúznak mellettünk a versenytársaink, amíg versenyben vagy, addig a pillanatnyi helyezés a lényeg, a régebbi díjakkal hiába tapétázom ki a falam, hogy valamikor jól csináltam a dolgom.

Gerendai kifejtette, hogy megközelítően ezt az érzést élte át, amikor lemondott arról, hogy részt vegyen a Sziget közvetlen irányításában. Elmondta, hogy ezt a döntést attól függetlenül hozta meg, hogy a Sziget Fesztivált részben értékesítették (30 százalékban a tulajdonosai továbbra is és a menedzsment jogok is náluk maradtak). Nagyjából fél évvel korábban hozta meg a döntést, hogy átadja a vezetést, és a 25. Sziget lesz számára az utolsó.

Úgy érzem, kiöregedtem, már nem hajt eléggé a vágy, ami ahhoz kell, hogy valaki cégvezetőként inspiráló legyen a kollégáinak, innovációkat hajtson végre, hosszú távú stratégát határozzon meg. Abból kifolyólag, hogy már nem úgy élek, nem úgy gondolkodom, ahogy a mostani célközönségünk, már nem vagyok eléggé képben. A mai fiatalok tök más zenéket hallgatnak, tök másként tartják egymás között a kapcsolatot, másként gondolkodnak a világról, ezért, ha már nem tudok eléggé azonosulni velük, úgy éreztem, elveszítem a kapcsolatot azzal, amit csinálok. Ha ez nincs meg, akkor nem jó, ha én vagyok az első számú vezető.

Az elért eredményei ellenére valóban úgy érzi, hogy jelenleg van önnél jobb rendezvényszervező Magyarországon, vagy Európában?

Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de addig, amíg ezt aktívan csináltam, azt reméltem, hogy én voltam benne a legjobb. És amikor úgy éreztem, hogy már bizonyos kérdésekben nem tudom úgy a választ, mint az én egyébként nagyon tehetséges kollégáim tudják, akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg én mondjam-e meg nekik, hogy mit csináljanak? A másik az, hogy nem hiszek az állandóságban, a kényelmes vagy a biztos helyzetekben, én a kihívásokban hiszek, a változásban, a fejlődésben. A felelős vezetőnek ilyenkor fel kell fognia, vagy legalább éreznie kell, hogy útjában áll a fejlődésnek. Én is látok arra példát, hogy emberek kapaszkodnak a székükbe, mert anyagi biztonságot ad nekik, ha vezetők maradnak. Ahhoz viszont nem vagyok még elég öreg, hogy azon gondolkodjam, mi lesz velem nyugdíjas koromban.

Gerendai Károly elmondta, hogy azért kanyarodik vissza olyan gyakran a fesztiválhoz, mert a gyerekének tekinti a Szigetet. Erről jutott eszébe, hogy büszke arra, hogy mindig azt csinálta, amihez kedve volt.

Akkor is azt csináltam, amit akartam, amikor plakátot ragasztottam, hangfalat pakoltam, vagy jegyet szedtem. Lelkesen csináltam, mert be akartam kerülni egy olyan világba, ahová úgy éreztem, ez az út vezet.

16 évesen elköltözött otthonról - a gimnázium mellett kezdett el dolgozni -, mert a szülei nem engedték, hogy a zenei világgal foglalkozzon.

Azt mondták, hogy amíg az ő kenyerüket eszem, addig ezt nem csinálhatom, ezért úgy döntöttem, hogy inkább nem eszem a kenyerüket. A saját utamat szerettem volna járni.

Gerendai szerint jó érzés az embernek, hogy azt csinál, amit akar, de amikor túlvállalja magát, mint ő az elmúlt években, amikor párhuzamosan sok mindenbe belekezdett, azzal szembesül, hogy ennyit nem tud megfelelő színvonalon művelni, és mindennek a rovására megy.

Állandóan valahol égett a ház, ezért tűzoltással foglalkoztam ahelyett, hogy kreatív, innovatív lehetnék, ami elkezdett frusztrálni. Bár az álmaimat akartam beteljesíteni, az egyszerre sokféle álom hajszolása kárára ment annak, hogy ki tudjak teljesedni az álmaimban.

Ebben a helyzetben ült le, és végiggondolta, hogy miért alakult így. Arra jutott, hogy egyrészt túl sok mindennel foglalkozik, másrészt vannak olyan dolgok, amikben kezdi a világ meghaladni, és nem tud elég időt fordítani arra, hogy ezt leküzdje.

Nem vagyok fent a Facebookon, Twitteren és társain, saját e-mail címem sincs, a feleségemmel közös mailt használunk. Ebből a szempontból én egy old school csávó vagyok. Ennek ellenére nagyon szeretem, támogatom a technológiai innovációt, akkor is, ha én már személyesen nem használom. Meglátszik ez például a Sziget applikációiban, beléptetési vagy fizetési rendszerében, amik világszinten is élenjáróak és újszerűek voltak a bevezetésük idején. Nem azért, mert én értem, hogyan kell ezeket használni, hanem azért mert hiszek benne, hogy a közönség jobb, gyorsabb, vagy biztonságosabb szolgáltatást kap általuk. Például a mai napig nincs letöltve a telefonomra a Sziget-applikáció, de nem is nekem kell használni, hanem a látogatóknak.

Gerendai érezte, hogy így ellentmondásba kerül az élete és a munkája, arra rá fog menni valami: vagy a Sziget nem lesz olyan jó, mint kellene, vagy ő fogja rosszul érezni magát a bőrében.

Loránt Gergely következő kérdése így hangzott: Nyugodt, tudatos ember benyomását kelti, tudatosan foglalkozik ezzel?

Igazából halvérű vagyok, egyrészt befelé stresszelek, nem szoktam kiabálni, nem borulok ki látványosan. Néha otthon, de az se vészes. Nekem, úgy tűnik, kell a stressz ahhoz, hogy beinduljak, pont azért, mert halvérű vagyok. Kell a kihívás, hogy ne legyen unalmas a helyzet. Ha már megcsináltam valamit, ugyanazt másodjára reprodukálni már nem feladat, akkor máshova kell tenni a lécet, vagy új dologba kell kezdeni, ami inspirál. Sokan azt gondolják, hogy mert fesztiválokat szervezek, egy bulizós, pörgős valaki vagyok. Sose voltam bulizós típus, világéletemben antialkoholista voltam, de attól még szerettem közösségben jól érezni magam. Nem szeretnék pszichoanalitikus elemzést tartani magamról, de egyébként se jógatanárom, se pszichiáterem. Azt hiszem, hogy az embert alapvetően az ösztönök irányítják. Tinédzserként nem voltam egy menő srác, mert én egy koravén, nagyon tudatos, visszafogott, nem bulizós valaki voltam, ezért inkább a lúzerek közé tartoztam, akinek nem voltak sikerei a csajok körében. Az viszont izgatott, hogy én szervezzem az iskolai bulit, az osztálykirándulást. Ráéreztem, hogy úgy is lehet menő srácnak lenni, ha én vagyok a fő szervező, és nem tűnik fel, hogy nem bulizom, mert mondhatom, hogy nekem dolgom van.

Loránt Gergely a csapatjátékosra is kíváncsi volt, hogy milyen Gerendai, mikor munkatársakban gondolkozik, milyenek a kiválasztási módszerei. Gerendai elmondta, hogy az első évek után az volt az egyik fontos tapasztalata, hogy amikor újba kezd, legyenek meg hozzá a megfelelő munkatársak.

A Liszt Ferenc téren sikerült megszerezni egy helyet, de nem tudtam pontosan, mi lesz a sorsa. Az akkori kedvenc éttermem, a Lou Lou két szakácsa és az üzletvezetője is éppen akkor mondott fel, így eldöntöttem éttermet fogok csinálni. Azt mondtam, hogy fogalmam sincs, mikor nyitunk, de mostantól lestoppollak titeket. Majdnem három évig adtam fizetést nekik, amire megnyitottuk a Buena Vistát. Sokszor a megfelelő emberhez találom ki a vállalkozást. A Ráday utcai éttermem indítása előtt is már másfél évvel megvoltak a kulcsfigurák. Külföldi tanfolyamokon képezték magukat, hogy olyanokkal nyissunk meg, akikkel el merem hinni, hogy meg tudom valóstani, amit megálmodtam.

Olyan munkatársat választok, aki már bizonyított, vagy akinek arra a konkrét feladatra csillog a szeme, amire embert keresek. Sokszor futnak bele olyan zsákutcába felvételi beszélgetésen, hogy azt mondják, mindegy mi lesz a feladat, ők velem akarnak dolgozni, mert azt gondolják, ettől majd meghatódok. Próbálom elmagyarázni, hogy ez nem jó válasz, mert valójában nem is velem fog együtt dolgozni, én elsősorban a tulajdonos leszek és nem aktív munkatárs. Ha arra számít, hogy velem fog dolgozni, csalódni fog, és nem tud majd kiteljesedni a munkájában.

Gerendai elmondta, hogy van HR-es kollégája, aki felméri a jelentkezőket, megvannak-e referenciái, ő a beszélgetés részében van ott.

Arról szeretek beszélgetni a jelölttel, hogy járt-e mostanában kiállításon, mit olvasott mostanában, milyen filmet látott. Ebből az emberről sok minden kiderül számomra, hogy milyen gondolkodású, beállítottságú.

Felmerült, hogy mennyire tekinti magát meggyőzhető vezetőnek.

Ezt máshogy gondolom, mint a kollégáim. Szerintem nem vagyok nehezen meggyőzhető, szerintük viszont makacs vagyok. De ők vannak többen, ők látnak kívülről. Kinek van igaza? Az tény, hogy sok mindenhez ragaszkodom. Akik velem dolgoznak, tudják, hogy nem lehet azzal kezdeni mondatot, hogy ezt nem lehet megcsinálni, ezért meg azért. Ki lehet kergetni a világból, amikor azon törjük a fejünket, hogy mi miért nem működik ahelyett, hogy azt keresnénk, hogyan működik. Ha a megoldás felé terelődik a beszélgetés, ezzel kapcsolatban vannak jó ötletek, azokat szívesen fogadom. Azt nem gondolom, hogy mindenhez én értek a legjobban, hiszen egy csomó dologba fogtam bele, amihez egyáltalán nem értek, csak érdekelt. Rántottát se csináltam sohasem, nem hogy meg tudnám mondani, hogyan kell Michelin-csillagos szinten főzni. Antialkoholistaként hogyan tudnám megmondani, hogy milyen legyen a borlap? Vannak étteremtulajdonosok, akik szeretnek mindenbe beleokoskodni, de akkor például miért vettek fel séfet, ha jobban tudnak nála mindent? Ezen e téren, úgy érzem sokat fejlődtem, például az utóbbi 3-4 évben nem nagyon volt már olyan előadó a nagyszínpadon, akit én mondtam volna, hogy hívjunk el.

A hallgatóságból tette fel a kérdést valaki, hogy festőművészek körében gyakran említik pozitív kontextusban a nevét, mi az oka, hogy képeket vásárol. Gerendai szerint ennek egyrészt az lehet az oka, hogy a művészekkel mindenki alkudozik, ő viszont nem szokott, amikor vásárol, és képeket sem fog eladni sosem. Nem tekinti üzletnek, azt nézi, neki mi tetszik, melyikkel fog együtt élni.

A beszélgetés záró kérdése az volt, hogy mi az oka annak, hogy mindig napszemüvegben látjuk.