2,1 millió szakemberre lesz szüksége a légiközlekedésnek
Az amerikai Boeing repülőgépgyártó legfrissebb előrejelzése szerint a következő 20 évben 2,1 millió légi közlekedési szakemberre lesz szüksége az iparágnak - írja az MTI.
A társaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2036-ig 637 ezer pilótára, 648 ezer karbantartóra és 893 ezer légiutas-kísérőre lesz szükség, hogy kiszolgálják a légi ipar bővülését.
Az egy évvel korábbi előrejelzéshez képest a Boeing szerint 3,2 százalékkal több pilótára, viszont 4,6 százalékkal kevesebb karbantartóra mutatkozik igény, mivel az új repülők kevesebb karbantartást igényelnek.
A legnagyobb igény a világ légi forgalmának mintegy 40 százalékát adó Ázsia-Óceániában van. Csak ebben a térségben 253 ezer pilóta, 256 karbantartó és 308 ezer légiutas-kísérő kezdhet el dolgozni 2036-ig. Ez a szám magasabb, mint az európai, valamint észak- és dél-amerikai igény összesen. Európában 106 ezer pilóta, 111 ezer karbantartó és 173 ezer légiutas-kísérő szolgálhatja ki a fejlődést, Észak-Amerikának pedig a mostani előrejelzés szerint 117 ezer pilótát, 118 ezer karbantartót és 154 ezer légiutas-kísérőt kell alkalmaznia.
Fotó Pixabay
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon