kapubanner for mobile

3000 embert rúg ki az AstraZeneca

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az angol-svéd gyógyszeróriás, az AstraZeneca bejelentése szerint öt százalékkal csökkentik a dolgozói létszámot a következő három évben.

Európa harmadik legnagyobb forgalmú gyógyszergyártó vállalata, az AstraZeneca jelentős leépítésre készül. A következő három évben 3000 fővel kívánja csökkenteni dolgozóinak a létszámát, ami az alkalmazottak öt százalékát jelenti - közli az AFP hírügynökség.

A költségcsökkentő program a tervek szerint 500 millió dolláros megtakarítást hozhat a társaság számára a jövőben. A cég a megszorításokat azzal indokolja, hogy a jövőben fokozódó verseny várható a piacon, miközben a generikus gyártók növekedési kilátása a korábbiaknál kedvezőtlenebbek lesznek.

A negatív jövőkép ellenére az angol-svéd gyógyszeróriás, az AstraZeneca jelentősen javított eredményén. 28 százalékkal növelve nyereségét, amely így 6,06 milliárd dollár lett.

Nem az AstraZeneca az egyetlen, amely komoly leépítésre készül, a Pfizer is a napokban jelentette be, hogy 10 ezer embertől válik meg. A cég üzemeket is bezár, a tervek szerint így évente közel 2 milliárd dollárral csökkentheti kiadásait.

Menedzsment Fórum

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek