kapubanner for mobile

45 millió forintos támogatás innovatív civil ötletekért - Már csak egy hétig lehet jelentkezni!

Először nyílt meg magyar jótékonysági szervezetek számára a Morgan Stanley civil pályázata. A Budapesten háromezer szakembert foglalkoztató globális pénzintézet célja olyan innovatív ötletek támogatása, amelyek kézzel fogható hatást gyakorolnak a gyerekek és fiatalok egészségére, mentális jóllétére, oktatási lehetőségeire. A győztesek 100 ezer font támogatást kaphatnak, szakmai mentorálásban részesülnek, és nemzetközi kapcsolati hálót is építhetnek. A jelentkezési határidő július 7.

A Morgan Stanley együttműködési lehetőséget kínál a hazai alapítványoknak, egyesületeknek. Az EMEA Impact Through Innovation Awards díjra a Morgan Stanley a teljes európai, afrikai és közel-keleti régióból várja civil szervezetek jelentkezését, és az elismerés története során először Magyarországról is.

A programra legfeljebb 5 millió font (kb. 2,25 milliárd forint) éves bevételű alapítványok és egyesületek jelentkezhetnek. Olyan újító ötlettel lehet pályázni, amelyek képesek érdemben javítani gyerekek és fiatalok egészségét, mentális jóllétét és oktatási, tanulási lehetőségeit. Lehet jelentkezni vadonatúj kezdeményezéssel, de már kipróbált, pilot fázisban lévő projekttel is, amely készen áll a továbbfejlesztésre.

A program keretében a régióból összesen tíz szervezet részesülhet 100 ezer fontos – kb. 45 millió forintos – támogatásban ötlete megvalósításához. A Morgan Stanley külön figyelmet fordít azokra a szervezetekre is, amelyek végül nem kerülnek be a díjazott tíz közé: ők szakmai workshopokon, képzéseken és networking eseményeken vehetnek részt – ingyenesen. Ezeken a programokon a szervezetek képviselői iparági vezető szakemberektől kapnak majd útmutatót a szervezetfejlesztéshez, és megoszthatják egymással tapasztalataikat, legjobb gyakorlataikat.

A pályázatról bővebben itt lehet olvasni.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk