Megjelent: 8 éve

5 év után 3 betű fémjelzi

Coaching Határok Nélkülként indult, de ma már csak CHN-nek hívja mindenki. Szeptemberben lesz öt éve, hogy Budapesten elindult útjára a CHN nemzetközi képzési sorozat. Hogyan lehet az állandóságot valami újjal fűszerezni évről évre? Az évek bebizonyították, hogy ez nemcsak egy fellángolás, egy jó kezdeményezés, hanem egy innovatív rendezvénysorozat, ami évadról évadra megújul és képes bevonzani a tanulni vágyó embereket. Célja folyamatosan itthon, hazai terepen megjeleníteni a nemzetközi vezetői tudást, a legfrissebbet, ami a globális piacon van. Állandó kihívás minden évad programjának az összeállításánál, hogy mitől lesz ez más, mint az előző, hogy lehet új témákat és nagynevű előadókat megnyerni, mit kell ahhoz nyújtani, hogy az időhiánnyal küzdő vezető, fejlesztési szakember, tanácsadó vagy vállalkozó kiszakítson havonta egy napot a munkájából és hónapról hónapra, évről évre a CHN keretein belül akarjon fejlődni.

Mindig azt szoktam mondani, hogy a CHN azt szolgálja, hogy a magyar vezetők és vezető fejlesztők tudásban frissek, és versenyképesek tudjanak lenni az interperszonális készségek ismerete és alkalmazása terén. Az éves program összeállítása mindig nagy kihívás. Munkámban az támogat, hogy az évek alatt is mind szervezőként, mind vezetőfejlesztőként nyitottságom és kíváncsiságom az újdonság iránt határtalan maradt.

Népszerű témák és előadók újratöltve

A CHN 6. évadát (2016. szeptember – 2017. június) az újdonságok mellett a régi kedvencek – mind témában, mind előadóban - újbóli felbukkanása is jellemzi. Az előző szezonban is volt már ilyen, amikor Robert Dilts NLP guru és Marco Buschman team coach tréner másodszorra látogatott el a CHN-re, most John Blakey, Prof. Peter Hawkins (Peter meglepetés vendég lesz december elején) és a júniusi előadó lesznek ilyen visszatérő vendégek.
John BlakeyJohn Blakey

Ha a témákat nézzük, akkor a három legnépszerűbb coachinghoz köthető vezetőfejlesztési irány most is jelen lesz: a neuroscience (agykutatás) eredményei, team coaching és mindfulness. Ezek a témák már voltak a CHN-nen, de folyamatosan fejlődnek és újabb megközelítések és kutatások jelennek meg alkalmazásuk során, amik „best practice”-ben nyilvánulnak meg. Ezek kerülnek bemutatásra.

WBECS előadók a CHN-en

Az új előadókat említve: három WBECS előadó is lesz a következő évadban, akiknek témáiról WBECS magyar partnerként ugyan már olvastam, de webinár formájában meghallgatni én is csak most fogom őket ezekben a napokban. De persze az a tény, hogy a WBECS-re (minden év május közepétől június végéig zajló online képzési sorozat coachingról és vezetőfejlesztésről) ki lettek válogatva már magáért beszél. A nemzetközi coaching minőséget számomra az International Coach Federation (ICF) coaching sztenderdje jelenti, így nem múlhat el CHN évad anélkül, hogy elismert ICF MCC – mester coach előadó is ne szerepeljen a programban. Alain Cardon MCC februárban jön el hozzánk témája – nagyon aktuális - a coaching és a digitalizáció.

Könyvek workshopba tömörítve

Szeptemberben bizalom a téma John Blakey előadásában, aki e téren végzett doktori kutatásait áprilisban jelentette meg könyv formájában: A Vezető akiben megbízunk (Trusted Executive) címmel. Stephen R. Covey könyve A Bizalom sebessége címmel lett híres a témában. John más megközelítést alkalmaz és megint egy modellt állít fel - mint tette korábbi könyvében a Challenging Coaching-ban Ian Day társszerzővel -, aminek segítségével bemutatja kutatásainak következtetéseit.
Robert DiltsRobert Dilts Judittal

Októberben az agykutatás eredményeként többek között megértjük, hogyan hozunk döntéseket nehéz helyzetekben. Patricia Riddel professzor a Henley Business School oktatója és társszerzője a Vezetői coaching az agykutatás szemszögéből (Neuroscience of Leadership Coaching) című könyvnek.

Liz Hall a novemberi CHN előadó is folyamatosan ír. A legismertebb coaching magazin a brit Coaching at Work főszerkesztője és társtulajdonosa és egyben a mindfulness világhírű szakértője. Könyve a témában Mindful Coaching címmel 2013-ban jelent meg. Mindfulness már volt téma a CHN-nen 2015 januárjában. Sok gyakorlaton keresztül akkor megértettük, hogyan működik. Most szeretnénk tovább lépni olyan irányban, ami Magyarországon még nem gyakorlat; hogyan néz ki mindfulness a munkahelyen.

Január az intelligens csapatokról szól, hogyan használjuk ki a sok tudást és kreativitást, ami a csapatokban jelen van. Anne Rod társ szerzője a nemrég kiadott Creating Intelligent Teams (Intelligens Csapatok Kialakítása) című könyvnek, ami az első olyan könyv, amelyet a kapcsolati rendszerek intelligenciája témájában írtak. És a CHN életében az is első alkalom lesz, hogy norvég coachtól tanulhatunk.

Érzések a munkahelyen, gondolatok a fejünkben

Érzelmek a mindenapjaink része. Természetes, hogy a coachingban is mindig jelen vannak az érzelmek, és persze nem könnyű kezelni őket. Március végi programunkban Aboodi Shabi brit vezetőfejlesztési szakember az érzelmek helyét a munkahelyen boncolgatja.
Myles Downey Ábri Judittal

35 nappal később a májusi CHN téma összetett és arra mutat rá, hogyan korlátozzuk be magunkat a saját gondolatainkkal és ez milyen kölcsönhatásban van a környezetünkkel. Cliff Kimber lesz a mesterünk erre a napra, aki szintén WBECS előadó, de hozzá Myles Downey-n keresztül vezetett el az út. Cliff Myles coacha, és kollégája és, ha Myles Downey - aki 2 éve járt a CHN-nen -, ajánlja Cliff-et, akkor biztos vagyok benne, hogy elgondolkodtató tartalommal és izgalmas felismerésekkel teli workshop vár a résztvevőkre.

Várakozó állásponton

Most fordul elő először, hogy júniusra még nincs lekötött előadó vagy, ha máshonnét nézzük, három is van, mind olyanok, akik már nagy sikerrel előadtak a CHN-en és szakértelmükkel bizonyítottak. Magamból és a világ felgyorsult tempójából kiindulva tudom, hogy egy év múlva ilyenkor magukat folyamatosan fejlesztő külföldi coach kollégáim nem azt adnák elő, amit ma megbeszélünk. Ki tudja, hogy akkor mi fogja foglalkoztatni őket vagy vállalati ügyfeleik éppen milyen irányú fejlesztéseket kérnek tőlük? Azt már egészen biztosan tudom, hogy mi is azt fogjuk kérni tőlük és biztos vagyok, hogy teljes lelkesedéssel arról az új dologról akarnak majd beszélni….. Kivárjuk és meglátjuk.

Hatásunk a jövőben, hatásunk a jövőre

2017 márciusában az előadó két témát hoz. Aboodi a workshop utolsó két óráját a coaching jövőjének szenteli. A pontos tartalmat most még nem tudom. De azt tudom, hogy több szinten fogunk beszélgetni és gondolkodni a coachingról, és legfőképpen elemezni a nemzetközi szakmai trendeket. Tudom, hogy szó lesz arról, hogy világ szinten, hogyan segíthet a coaching, egy szakma, ami alapvetően mások támogatásáról szól; mit jelenthet ez anyagi szinten, a coachingra szánt globális ráfordítások szempontjából, mit eredményez ez az üzleti életben a szervezetek világában és mit jelent ez az egyénnek a coachnak, a szakembernek és a vállalkozónak. Nem győzöm kivárni, hogy meglássam, mi vár ránk szakmán innen és túl.

Ábri Judit
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk