6,4 százalékkal csökkent a reálkereset januárban
Idén januárban a bruttó átlagkeresetek összességében 7,1, a nettó átlagkeresetek 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A januári reálkereset 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Januárban a költségvetési szférában 753 ezren dolgoztak, a versenyszférában 1 millió 952 ezerre nőtt a létszám - közölte a KSH.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagosan bruttó 209 400 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók 163 200 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 329 700 forint volt, ez az évente esedékes, egységesen januárban fizetendő egyhavi külön juttatást is tartalmazza. Januárban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 10,4 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 5,6 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, ez nemzetgazdasági szinten 7,1 százalékos növekedést jelent.
A nettó keresetek átlagosan 0,9 százalékkal, a versenyszférában 3,2 százalékkal emelkedtek, míg a költségvetési érdekkörben 0,5 százalékkal csökkentek. A januári reálkereset - a fogyasztóiár-index 7,8 százalékos növekedése mellett - 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék szeptemberi, illetve az egészségbiztosítási járulék januári további emelése erősen visszafogta a nettó kereset változását. A nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 125 300 forintot tett ki (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 86 600, a szellemi foglalkozásúaké 168 700 forintot). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 217 300 forintra nőtt, 7,1 százalékkal haladta meg az előző év januárit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2007. januárban átlagosan 3,6 százalékos volt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Az átlag-, és a reálkeresetek alakulása Magyarországon - grafikon 8 hónapja
- Itt vannak a számok: ennyi a havi fizetése egy átlagmagyarnak 12 hónapja
- KSH: 3,5 százalékkal nőtt egy év alatt a reálkereset 13 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - jelentős emelkedést mutatnak a bérek 1 éve
- Mutatjuk, mely magyar települések lakói élnek a leginkább jól a vagyonukból 1 éve
- Így alakultak a havi nettó átlagkeresetek vármegyénként 1 éve
- Hány munkavállalónak nőtt ténylegesen a reálbére az elmúlt években? 1 éve
- Mire számítanak a fiatalok a fizetésükkel kapcsolatban? 1 éve
- Ennyivel nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest 2 éve
- A teljes és a rendszeres bruttó átlag-, valamint a reálkeresetek alakulása 2 éve
- Jelentős növekedés - mutatjuk mennyivel nőttek az átlagkeresetek 2 éve


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?