8 gyilkos tipp, hogy a te CV-d legyen a legütősebb
Pályakezdőként talán nem is létezik nagyobb kihívás, mint összeállítani egy igazán ütős, hatásos életrajzot, mely garantálja az álomállás megkaparintását. Lássuk, hogy mit javasol a friss diplomásoknak Dr. Király Zsolt, a Budapesti Metropolitan Egyetem emberi erőforrások alapképzésének szakvezetője!
Az első benyomás a legfontosabb
Sokat hangoztatott bölcsesség, hogy az első benyomás a döntő és ez igaz a CV-k esetében is, hisz szakértők szerint 10-15 másodpercnél nem jut több egy-egy életrajz megtekintésére. Érdemes tehát már az első pillanatban megnyerni magadnak a toborzási szakembert, amit könnyen elérhetsz, ha esztétikusan szerkesztett, átlátható formátumban, izgalmasan tálalod a legfontosabb tudnivalókat. Az egy oldalba sűrített, bulletpointokat felsorakoztató életrajzok a legnépszerűbbek az elmúlt években, melyek további nagy előnye, hogy a kreatív megoldásoknak, az egyedi megjelenésnek sem szabnak határt.
A vizualitás a nyerő
Ha bőven szorult beléd kreativitás, akkor az infografikákra épülő CV a neked való, ezzel tuti kitűnsz a tömegből. Amire érdemes odafigyelni, hogy ne öncélú legyen a grafika, szolgálja az informativitást, fejezze ki, hogy ki vagy és illeszkedjen az adott szektor, cég profiljához, illetve a pozíció jellegéhez (megfelelő hangulat, profilhoz illeszkedő vizuális elemek, színvilág).
Tükrözd a cég stílusát
Érdemes az állás megpályázása előtt a cég honlapját, az álláshirdetést még egyszer átolvasni és a gyakran feltűnő szavakat, kifejezéseket az életrajzodba is beépíteni. A hagyományos életrajzok végén megjelenő hard és soft skill listát tanácsos a megpályázni kívánt posztra szabni. Ez a kissé SEO-szemléletű szerkesztési elv sokat segíthet, ha a cég ATS rendszerrel végzi a kiválasztást, hisz az Applicant Tracking System szoftvere ezen kulcsszavak alapján dönti el legtöbbször, hogy a jelölt ideális-e a munkakör betöltésére.
Gap year, amit imádnak a HR-esek
Az egyetemi évek alatt végzett diákmunka, részidős állás sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy egy-egy komolyabb pozíciót megpályázzunk. A nyugaton oly népszerű gap year pedig sok esetben nem ad valódi tapasztalatot az egyetem befejezése után, inkább az utazásról és a bulizásról szól. Ezt a problémát orvosolhatja a külföldi szakmai gyakorlat, amire az ITP (Intern/Trainee Program) az egyik legjobb megoldás.
Unalmasból egyedi
A hobbi részbe leírt szokásos klisék legtöbbször csak helykitöltőnek bizonyulnak az életrajzok esetében. A sablonos utazás, olvasás, barátok felsorolás helyett említsd meg inkább a klubtagságaidat, önkéntes tevékenységeidet. Amennyiben egyikkel sem rendelkezel, még nem késő egy-egy izgalmas klub vagy egyesület munkájába, tevékenységébe bekapcsolódni. Az önkéntesség egyrészt sokrétű tapasztalatszerzésre kiváló, másrészt a személyiségünkről is sokat elárulhat. Nem véletlen, hogy a tengerentúlon sok esetben ezen pontok lehetnek a döntő tényezők, ha hasonló végzettségű és tapasztalatú jelentkezők között kell választaniuk a cégeknek.
Szakmai oldalak
Köztudott, hogy a HR-osztály ellenőrzi a jelentkezők social médiában fellelhető profiljait, így egyrészt ügyelj rá, hogy milyen információk érhetők el rólad, másrészt érdemes a szakmai oldalakra, álláskereső felületekre is regisztrálni, kitölteni a profilodat, bővíteni a kapcsolataidat. Az egyik legnagyobb ilyen oldalon akár mentort is kereshetsz magadnak, sőt bátran írj a szimpatikus cégek dolgozóinak érdeklődő leveleket vagy akár közvetlenül a HR-osztállyal is felveheted a kapcsolatot.
STAR, hogy Te legyél a sztár
A kiválasztások során sok szakember alkalmazza az úgynevezett STAR (Situation, Task, Action, Result) modellt az interjúk során, vagyis kíváncsi arra, hogy milyen, számukra releváns szituációban voltál, mi volt a feladatod, mit tettél annak megoldása érdekében és mindez milyen eredményekkel járt. Ezért jó, ha ez a négy elem az önéletrajzban is megjelenik - például úgy, hogy az erősségedként beállított skilleket alátámasztják az önéletrajzban megjelenő tapasztalatok, feladatok és az azok során elért eredmények is.
Ne akarj mindenki számára ideális jelölt lenni!
Végezetül pedig a friss diplomások számára adható egyik legkézenfekvőbb tipp következik: nem lehetsz minden cég számára az ideális jelölt, hiszen ez nem lehetséges. Ha erre törekszel, akkor mindenféle és semmilyen leszel egyszerre, ergo igazán nem fogod felkelteni az érdeklődését senkinek sem.
Fotó: Pixabay
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai... Teljes cikk
A diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más... Teljes cikk
Magyarországon a tavaszi vizsgaidőszakban több mint 70.000 középiskolás érettségiző és nagyságrendileg 330.000 felsőoktatási képzésben... Teljes cikk
- Túl a zsebpénzen - a diákmunka már nem az, ami régen volt 1 hete
- Álláskeresés túlgondolás nélkül: mi van ha...? 1 hete
- Ez az álláskeresés receptje a magyar dolgozók szerint 2 hete
- Álláskeresés nyáron? Készülj extra körökre! 2 hete
- Mesterséges intelligenciával írtad a CV-det? Erről ismeri fel a szakértő 3 hete
- Költséges kivárás: mit veszít a HR, ha nem lép nyáron? 3 hete
- Veszélyes tendencia: nőtt a fiatal munkanélküliek aránya az EU-ban 3 hete
- Új ajtók nyílhatnak a Brexit után: brit–EU megállapodás készül a fiatalokról 1 hónapja
- Így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé 1 hónapja
- A felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok aránya hazánkban - grafikon 1 hónapja
- Álláskeresés traumák árnyékában - két történet, három tanulság 1 hónapja