8+1 tipp: hogyan (ne) tárgyaljunk telefonon
Az üzleti tárgyalások egy része már a koronavírus-járvány előtt is hanghívásokon keresztül bonyolódott. A járvány kitörése óta ez a megoldás még inkább elterjedt. Az alábbiakban áttekintjük, mire érdemes odafigyelni egy telefonos tárgyalás lebonyolítása során.
Rosszul sülhet el, ha bármelyik fél elfelejtkezik a megbeszélt időpontról, vagy félreérti és egy másik időpontra ütemezi a beszélgetést. Ha a megbeszélés, amelyen a jövőbeni telefonos tárgyalás időpontját egyeztetjük és a hívás között hosszabb idő (több mint egy hét) telik el, megállapodhatunk abban is, hogy előtte egy-két nappal e-mailben erősítjük meg az időpontot.
2. Alaposan készüljünk fel a tárgyalásra
A felkészületlenség itt is éppen annyira kontraproduktív, mint egy személyes tárgyalás esetében. Fontos, hogy pontosan tisztában legyünk a megbeszélés tárgyával, nézzünk utána a másik félről szóló, a tárggyal összefüggő háttérinformációknak. Így felkészült, kompetens üzleti partner benyomását keltjük, és sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy jó üzletet kössünk.
3. Tárgyalás közben csakis a másik félre figyeljünk
Amikor egy tárgyalás hanghíváson keresztül zajlik, egyesek hajlamosak mást is csinálni közben. Például megnézik a leveleiket, esetleg kávét főznek vagy megesznek egy szendvicset. Ez azonban elvonja a figyelmet a megbeszélésről, márpedig a metakommunikáció hiánya miatt fokozottan fontos az intenzív odafigyelés a másikra. Ráadásul egyes tevékenységek, például az evés vagy a kattintások hangja a vonal túlsó felén is hallhatóak lehetnek.
4. Használjunk fülhallgatót vagy headsetet
Egy jó minőségű telefonos fülhallgató rendkívül praktikus, ha rendszeresen tárgyalunk telefonon keresztül. Egy hosszabb beszélgetés közben fárasztó lehet folyamatosan a fülünkhöz tartani a készüléket. Apróságnak tűnik, de ez is egy olyan körülmény, amely elvonhatja a figyelmünket, így megnehezíti, hogy magára a tárgyalásra összpontosítsunk.
5. Beszéljünk érthetően
Közhelynek tűnik, de nem lehet eléggé hangsúlyozni a megfelelő artikuláció fontosságát. Ugyanilyen lényeges, hogy ne hadarjunk, ahogyan a túlságosan lassú tempójú beszéd is zavaró lehet.
6. A mosoly telefonon keresztül is működik

Fotók: Freepik
Telefonon keresztül nehezebb lehet fenntartani az udvarias hangnemet, főleg, ha még nehéz napja is van az embernek. De éppen a már említett metakommunikáció hiánya miatt ez mégis nagyon lényeges. Ugyanis a telefonban a hang és a hangsúly szerepe megnő, és sokkal több minden “átmegy” rajta keresztül, mint egy személyes tárgyaláson. Ezért nem megvetendő az a tipp, hogy telefonbeszélgetés közben is érdemes folyamatosan mosolyogni - ez ugyanis a hangszínünkre is hatással van.
7. Jegyzeteljünk
Egy tárgyalás hangfelvételét is rögzíthetjük, ha előreláthatólag sok olyan információ vagy adat elhangzik, amire később szükség lehet. Ehhez azonban mindig kérjük a másik fél engedélyét. A jegyzetelés azért lehet praktikus, mert a tárgyalás közben is visszakereshetjük a leírt információkat. Ez segíthet újabb kérdések vagy álláspontok megfogalmazásában, illetve a partnerünket is szembesíthetjük vele, ha esetleg ellentmondásba keveredett.
8. A beszélgetés befejezése
Az etikett szerint mindig a hívó fél fejezi be a telefonbeszélgetést. Természetesen a hívott fél is lezárhatja a megbeszélést. Ilyenkor azonban illik udvariasan megindokolni, miért kényszerül erre.
+1 Ha megszakad a vonal
Ha a beszélgetés megszakad, a hívónak illik újra megcsörgetnie a másik felet. Így elkerülhető, hogy egyszerre hívják egymást, és mindkét szám foglaltat jelezzen.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?