kapubanner for mobile

A budapesti diákok a tudományos, a vidékiek az emberközpontú szakmák iránt érdeklődnek

A több, mint 1500 végzős diák által adott válaszok szerint a vidéki fiatalok nagyobb eséllyel választják az emberközpontú szakmákat, mint a budapesti középiskolai diákok - derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) pályaorientációs kutatásából.

A vidéki fiatalokhoz az építész, divattervező vagy fotóművész szakmák, míg a budapestiekhez az ügyvéd, orvos, fizikus munkakörök, azaz inkább a tudomány és technika világa áll közel - derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) pályaorientációs kutatásából. A több, mint 1500 végzős diák által adott válaszok szerint a vidéki fiatalok nagyobb eséllyel választják az emberközpontú szakmákat, mint a budapesti középiskolai diákok.

40 hazai középiskola 1530 diákjának bevonásával vizsgálta a végzős középiskolai diákok főbb érdeklődési területeit a METU pályaorientációs kutatása. A 2016. november 15. és 2017. január 15. között megvalósult felmérés válaszadóinak 10 százaléka Budapesten, míg 90 százaléka vidéki iskolákban tanul.

A kutatás keretében a végzős középiskolások az érdeklődési körüket érintő 64 kérdés megválaszolásával megismerhették, hogy milyen foglalkozási terület iránt van a legnagyobb affinitásuk. A válaszok értékelése alapján a magyar diákok a tudományos és technikai, a kommunikációs és művészeti területeken, valamint az emberközpontú szakmákban szeretnének érvényesülni, míg a rendszereken és folyamatokon alapuló foglalkozások kevésbé vonzóak a számukra.

A METU felmérése rámutat arra, hogy a vidéki fiatalok a szakmákat tekintve komolyabb érdeklődést mutatnak a tervezés és a kreativitás iránt (építész, divat-, jelmez-, kirakattervező, fotóművész, grafikus), mint budapesti kortársaik. A fővárosi diákok körében ezzel szemben erősebb az elméleti, kutatói beállítottság, így nyitottabbak a fizika, a biológia és az orvostudomány felé.

A budapesti fiataloknál határozottabban jelenik meg a szavak ereje, ők nagyobb valószínűséggel választhatják az ügyvédi, szervezői, könyvtárosi, hivatalnoki pályákat, míg a vidéki válaszadók között nagyobb az affinitás az emberközpontú foglalkozások iránt. Ők várhatóan preferálják majd a kereskedők, üzletemberek, bankárok, reklámszakemberek és rendőrök hivatását.

Budapesti Metropolitan Egyetem
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk