kapubanner for mobile

A Design Terminal indítja el a régió első Virtuális Mentorprogramját

A Design Terminal legfőbb célja most is az, hogy megadja a szükséges lendületet a startupoknak.

A megváltozott gazdasági környezetben a megszokottnál is nagyobb segítséget nyújt a startupoknak a Design Terminal. Hamarosan induló, tavaszi Mentorprogramjában kiemelt hangsúly kerül arra, hogyan élhetik túl a válságot a vállalkozások. Az inkubációs program az online térbe költözik, ez azonban a közösségépítésben sem akadályozza majd a társadalmi kihívásokra innovatív megoldást kínáló startupokat.

Magyarország és a régió első Virtuális Mentorprogramját indítja el hamarosan a Design Terminal. Az innovációs ügynökség hitvallása, hogy fenntartható jövőnk kulcsa, ha a megszokottól eltérő gondolatokra és megoldásokra ösztönzünk másokat. A világ jelenlegi helyzete a DT-t is arra sarkallta, hogy a cégre jellemző, folyamatos innovációs attitűdön és termékfejlesztésen túl is gondolkozzon olyan konstrukciókban, melyek újszerű, a helyzethez igazított megoldást kínálnak.

Érinti ez többek között a zászlóshajónak számító Mentorprogramot is, mely a korábbi években már több mint ötven startupot támogatott. A tavaszi szemeszter rendhagyó módon az online térbe költözik, a szervezők pedig már meg is alkották az ehhez szükséges stratégiát és biztosítják a technikai hátteret ahhoz, hogy a világ különböző pontjain tudják mentorálni a startupokat. Ez utóbbira volt már precedens egy pár héttel korábbi Demo Day kapcsán, ahol szintén a megváltozott körülményekre kellett igazítani a terveket, és a fizikai tér könnyebbsége helyett online formában garantálni a zökkenőmentes lebonyolítást és biztos nézettséget. A résztvevőket kizárólag online platformok kötötték össze, a közönség pedig fennakadás nélkül tudta otthonról követni a történéseket.

Minden eddiginél gazdagabb programmal, tematikájában a változó gazdasági körülményekhez is igazodva indul a tavaszi Mentorprogram. Hangsúlyosan keresik a választ ebben a szemeszterben arra a kérdésre, hogyan érdemes reagálni hirtelen és váratlanul jelentkező, rendkívüli helyzetekre, krízisekre és ellenállóbbá alakítani a vállalkozást. A startupok képet kapnak arról is, hogyan alakítsák át üzleti modelljüket, hogyan motiválják a csapatukat otthonról. Szintén kiemelt jelentőséget kap a virtuális közösségépítés a stratégiában, erre is újító megoldásokat hoz majd a DT. Természetesen nem hiányozhatnak ezek mellett a korábbi elemek sem a háromhónapos, intenzív vállalkozásfejlesztési programból.

A Design Terminal legfőbb célja most is az, hogy megadja a szükséges lendületet a startupoknak, inspirálja a környezet és fenntarthatóság, egészség és jólét, képzés és foglalkoztatás, valamint a mobilitás témakörében indított vállalkozásokat. Emellett mentőövet nyújtson ahhoz, hogy lehetőségként tekinthessenek a kialakult helyzetre, így továbbra is innovatív megoldást tudjanak kínálni a felmerülő társadalmi kihívásokra.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk