A FrieslandCampina szolgáltató központot hoz Magyarországra
A holland FrieslandCampina regionális pénzügyi szolgáltató központot hoz Magyarországra, ahol 150 embernek ad munkát az első ütemben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésén.
Szijjártó Péter kiemelte: a FrieslandCampina termelőtevékenységet már
folytat Magyarországon, ezért is jelentős, hogy most egyik regionális szolgáltató központját is Budapesten kívánja működtetni. Ez azt jelenti, hogy a vállalat elégedett a magyar gazdasági környezettel, a verseny a térségben ugyanis nagy volt a beruházásért - tette hozzá.
A miniszter rámutatott: Magyarország a legvonzóbb európai környezetet tudja kínálni a szolgáltató központok számára. Ezt alátámasztja, hogy ma Magyarországon 100 vállalat 110 szolgáltató központot tart fenn. Ezek 42 ezer embernek adnak munkát, főként jól képzett, több nyelvet beszélő diplomás fiataloknak. A múlt évben az autóipar után a szolgáltató központok hozták a második legtöbb beruházást az országba.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?