A gyermekvállalás továbbra is hátrány a munkaerőpiacon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár elméletben egyre több cég családbarát, és a törvény védi a az állapotos és kisgyermekes anyákat, a mindennapi tapasztalat azonban sokak számára még mindig a hátrányos megkülönböztetés, esetleg a karrier vége a gyermek érkezésének hírével. Ilyen eseteket gyűjtött össze az Index.
A munkáltatók - tisztelet a kivételnek - megtalálják a kiskapukat, amikor az érdekeikről van szó, akkor is, ha várandós kismama az érintett, akit elvileg törvény véd. Például előre aláíratott, dátum nélküli, közös megegyezéses felmondással, amelyet csak dátumozni kell, a baba születése utánra, így pedig nem kell visszavenni a munkavállalót.
Az egyik fontos probléma, derül ki a Jól-Lét Alapítvány 2016-os felméréséből, hogy a nők nincsenek tisztában az őket megillető jogokkal. 2010-ben hárommillió dolgozó magyar nő közül 441 ezer fő tapasztalt álláskeresése során tényleges diszkriminációt, családi körülményeik és nemi megkülönböztetésük miatt 29,5 százalékuk élt meg hátrányos megkülönböztetést álláskeresése során. Elbocsátás kapcsán is hasonló mértékben volt megkülönböztetésben része a nőknek, írja az Index.
A KSH 2012-es adatai szerint a diszkrimináció éppen 30 és 44 éves kor között a legnagyobb, ami egybeesik a gyermeknevelés szempontjából legaktívabb időszakkal is. Gyakran már az állás megszerzése is akadályba ütközik, pedig családi állapotra, gyermekek számára a törvény szerint nem kérdezhetne rá az interjúztató. A terhesség bejelentése, valamint a szülési szabadságról való visszatérés is hasonlóan érzékeny időpont. Pedig több gyermek születne, nem szándék maradna, ha egyenlőbbek lennének a munkaerő-piaci esélyek.
Index

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc