A havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon
2024 I. félévében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete 635 ezer forintot, míg adókedvezmények nélküli nettó átlagkeresete 422 ezer forintot tett ki.

forrás: KSH
- Átlagosan a budapesti székhelyű szervezeteknél dolgozók keresték a legtöbbet, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek a legkevesebbet (az országos átlag több mint 1,2‑szeresét, illetve héttizedét).
- A bruttó és a nettó átlagkeresetek – a közfoglalkoztatottakéval együtt számítva – országosan egyaránt 14,0%‑kal múlták felül az egy évvel korábbit. Mindenütt emelkedtek a keresetek, a leginkább Hajdú-Bihar, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (17,7 és 17,4%-kal), a legkevésbé Győr-Moson-Sopron, Vas és Heves vármegyében, valamint a fővárosban (11,6–13,0% közötti mértékben).
- Az egy évvel korábbihoz képest lényegében változatlan létszámban (+0,2%), átlagosan 3 millió 672 ezren álltak alkalmazásban a hazai székhelyű munkáltatóknál. A létszám 15 vármegyében csökkent, leginkább (hasonlóképpen, 1,6%-kal) Vasban és Jász-Nagykun-Szolnokban. Egy helyen Győr-Moson-Sopron vármegyében stagnált a számuk (+0,1 százalék), míg három vármegyben és a fővárosban bővült. A legnagyobb növekedés (1,1, illetve 1,6%) Hajdú-Bihar és Pest vármegyét jellemezte.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon