Szerző: Kovács Regina
Megjelent: 8 éve

A hetvenes években születettek nem gondolnak a nyugdíjas éveikre

Több munkáltató használ már most is olyan lojalitási programokat, melyben a hosszútávon hasznosuló juttatások játsszák a kulcsszerepet; olyan juttatások, mellyel a munkáltató egészséget, különleges elbánást, gondoskodást, gyógyulást, megtakarítást, biztonságot kínál a munkavállalói számára. Szeptember 14-én megrendezésre került a Munkáltatói gondoskodás elnevezésű konferencia, ahol megismerkedhettünk a 2017-es cafeteria új szabályaival, a munkáltatók által nyújtott nyugdíj- és egészségügyi szolgáltatásokkal, családbarát programokkal. És az is kiderült, hogy a mai 40-esek nem gondolnak a jövőre.

images

A cafeteriában jelenleg zajló változások

A konferencia bevezetésében Fata László cafeteria szakértő beszélt arról, hogy melyek azok a legfontosabb változások, melyek a jövő évi cafeteriában várhatóak. Három nagy területen módosulnak a szabályok; a béren kívüli, az adómentes, valamint egyes meghatározott juttatásokban is.

Béren kívüli juttatások

A béren kívüli juttatások köréből sok, idén használt juttatási elem kikerül, és 34,51 százalék helyett 49,98 százalékos közteherrel adózik majd. Egyrészről jövőre a Széchenyi Pihenő Kártyát adhatjuk majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel, valamint 100.000 Ft értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel. Arra azonban még figyelni kell, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozna. Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450.000 Ft, a közszférában 200.000 Ft lenne adható.

Egyes meghatározott juttatások

Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,19-es szorzóval korrigált érték, de a 15 százalék szja mellé 27 százalék EHO társul. Így 49,98 százalék munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben is. Ezzel a közteherrel valósíthatnánk meg az idén gyakran használt béren kívüli juttatások (pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogatás, munkahelyi étkeztetés) kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve.

Adómentes juttatások

A gyakran használt adómentes juttatások köre megmarad, sőt bővül 2017-re. A kulturális belépő, a sportrendezvény-belépő, a lakáshitel-támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lesznek. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a mobilitási célú lakhatási támogatás, a különböző egészségügyi szolgáltatások és az óvodai ellátások térítése. A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető (vagy fizetendő) 9 Ft/km költségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik.

Egy mozijegy áráért jelentős megtakarításokhoz jutunk

Munkáltatói oldalról a legmegfelelőbb nyugdíj-előtakarékossági megoldás az önkéntes nyugdíjpénztár. Emellett megjelenhetnek még hasonló célú biztosítások, illetve a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás intézménye.

Lehoczky László, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének Nyugdíjpénztári Tagozatának elnöke, az MKB Bank cafeteria tanácsadója elmondta, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári tagság kedvező lehetőségeket nyújt munkavállalónak, munkáltatónak egyaránt. Ez egy hosszú távú befektetés, amire érdemes odafigyelni. Ennek ellenére sajnos a fizetési hajlandóság egyre csökken, a hetvenes években születettek jóval kevesebbet szánnak az ilyen célú megtakarításokra.

Ennek leginkább az oka az, hogy folyamatosan nőnek az adóterhek. Pedig nem szabadna csak a jelenre gondolni, hiszen nem kell havi szinten nagy összegeket szánni erre a megoldásra, csupán egy vagy két mozijegy árát, ami jelentősen megtérül.

Az egészséges munkavállaló érték

A munkavállaló közvetlen nyeresége az egészséges munkavállaló, aki jól teljesít, nincs távol a betegsége miatt a munkahelytől. Emellett a fontos érv mellett az egészségprogramok erőteljesen alakíthatják a munkáltatói brandet is. A munkavállaló számára fő nyereség a saját egészsége.

Munkavállalói oldalról a leglényegesebb kedvezmény az egészségpénztári tagságnál, hogy az egyéni befizetésekre húsz százalék jóváírást kap a magánszemély a személyi jövedelemadóból. Dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár Igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy olyan szolgáltatásokat érdemes nyújtani, melyek a munkáltatónak is értékesek. A legnagyobb előnye ezeknek a szolgáltatásoknak természetesen az, hogy a munkavállalók nincsenek táppénzen, nincsenek kórházban.

Kutatás-beszámoló a juttatások jelenéről és jövőjéről

Több olyan juttatást használnak a munkáltatók, melyek akkor nyújtanak segítséget, ha egy speciális élethelyzet miatt a munkavállalónak nagyobb összegre lesz szüksége. Tipikusan ilyen munkáltatói gondoskodást valósítanak meg a nyugdíjprogramok, egészséget, egészségmegőrzést támogató megoldások. Jellemzően ezek biztosítás vagy éppen egészség-, önsegélyező- és nyugdíjpénztárak formájában valósulnak meg, és közép vagy hosszútávon éreztetik a hatásukat. Így egy jó programhoz mindenképpen szükséges a munkáltató és munkavállaló elkötelezettsége, hiszen sokszor több év múlva jelentkeznek csak a pozitív hatások.

2017-re eddig szokatlan módon változik az ilyen juttatások egy részének adókörnyezete. A pénztárakba nyújtott munkáltatói hozzájárulás közterhe 34,51 százalékról 49,98 százalékra növekszik. Ehhez a változáshoz kapcsolódóan vizsgálta Fata László cafeteria szakértő egy friss, 219 munkáltató megkérdezésével végzett kutatásában, hogy miként reagálnak erre a munkáltatók.

A korábbi évek hasonló felmérései azt mutatták, hogy évről évre nőtt azon cégek száma, amelyek folyamatosan finomították a gondoskodást célzó juttatásaikat, míg eljutottak egy stabilan működő rendszerig. Emellett pedig csökkent azoknak a száma, akik nem rendelkeztek ilyen hosszú távú juttatási elemmel.

Az adókörnyezet változása azonban várhatóan felkavarja ezt a trendet. Az idei válaszok alapján az érintett munkavállalói állomány 58 százalékánál van lehetőség, hogy a közterheket is tartalmazó (bruttó) cafeteria keretből válasszanak önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást. A tervek szerint ez a lehetőség ilyen volumenben jövőre is megmarad a munkatársak számára, így aki a munkáltatója segítségével kezdte meg a takarékoskodást, az jövőre is lehetőséget kap erre.

Azonban 11-ről 24 százalékra nő azok aránya, akiknél a leadott válaszok alapján nem szerepel majd ez a pénztári lehetőség a juttatási palettán. A növekedés jellemzően annak terhére valósul meg, hogy 15-ről 6 százalékra csökkenhet a nettó juttatásként való kiadást választók csoportja. Ott tehát, ahol a kapott juttatásra nem a dolgozói keret tartalmazza a közterheket, hanem a munkáltató fizeti be a juttatás értéke felett, várhatóan csökkenni fog a magasabb adóteher miatt a juttatás népszerűsége.

Hasonló képet mutat a kutatás alapján az egészségpénztári hozzájárulás munkáltatói megítélése is. Míg a bruttó cafeteria keretben az idén és jövőre is 63 százalék kínálja ezt a lehetőséget, addig a nettó keretet alkalmazóknál 10 százalékkal csökkenhet a juttatást használni kívánók aránya. Emellett 11 százalékkal nőhet azok csoportja, akiknél jövőre a tervek szerint nem szerepel ez a juttatás a kínálatban.

Mivel nem csak pénztárakkal, hanem akár biztosításokkal, egyéb egyedi programokkal is megvalósítható a nyugdíj vagy éppen egészség célú gondoskodás, ezért a kutatás ebben a szélesebb körben is vizsgálódott. Míg a korábbi években egyre csökkent a gondoskodást célzó juttatásokat megszüntetők száma, 2017-re a válaszok alapján várhatóan kicsivel 10 százalék fölé tehető, az ilyen döntést tervező cégek aránya.

Ezzel párhuzamosan a bevezetők száma is csökkenhet jövőre. A növekvő pénztári terhek mellett pozitív meglepetés a kutatásban, hogy folyamatosan csökken azok száma, akik nem rendelkeznek gondoskodást célzó juttatásokkal. Emellett továbbra is folyamatosan nő azon válaszadók aránya – 2017-re várhatóan már 40 százalék fölött lesz – aki kidolgozták, finomították a gondoskodó juttatási palettájukat, ami már stabilan működik, és jövőre sem kívánnak módosítani ezen.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk