kapubanner for mobile

A kínai BYD megnyitotta elektromosbusz-gyárát Komáromban

A kínai BYD a komáromi ipari parkban megnyitotta első európai termelő üzemét. Azt tervezik, hogy az elektromos buszokat készítő üzemben évente négyszáz járművet állítanak elő - írta az MTI. Várhatóan 300 embernek adnak munkát.

A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. A Portfolió korábbi információi szerint 300 embernek adhatnak itt munkát.

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság nagykövete elmondta, hogy a térségben Magyarországon a legjelentősebb a kínai beruházások súlya. Kínai vállalatok 4,1 milliárd amerikai dollár értékben fektettek be Magyarországon és 7400 új állást teremtettek.

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója szólt arról, hogy az itt készülő buszokat Európa nagyvárosaiban fogják használni. A helyi és távolsági buszok mellett később targoncákat és könnyű haszongépjárműveket is gyártanak Komáromban.

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország az európai járműgyártás egyik fellegvára lett, az iparág 7874 milliárd forint termelési értéket állított elő 2016-ban. A termelés 92,4 százalékát exportálják, az ágazatban közel 155 ezer ember dolgozik.

Az üzemavató alkalmából közzétett vállalati sajtóanyag szerint a több mint 66 ezer négyzetméteres komáromi üzem csupán az első a BYD Európába tervezett gyártólétesítményeinek sorában. A társaság alig két héttel ezelőtt jelentette be egy 80 ezer négyzetméteres, buszgyártásra alkalmas helyszín megvásárlását a Párizstól északra fekvő Beauvais-ban.

A tervek szerint a magyarországi gyár állítja elő azon buszok alvázszerkezetét is, amit egy brit partnerkapcsolat keretében az Egyesült Királyságban, valamint a készülő franciaországi gyárban szerelnek össze.

A BYD Company Ltd. piacvezető multinacionális csúcstechnológiai vállalat, amelynek központja a kínai Sencsenben található. 1995-ös alapítása óta a társaság jelentős tudásra tett szert az újratölthető-akkumulátorok gyártásában. A világ több mint 50 országában és régiójában van jelen megújuló energiára épülő megoldásaival.

A BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin. A BYD részvényeit a Hongkongi Értéktőzsdén és a Sencseni Értéktőzsdén jegyzik, a társaság 220 ezer embert foglalkoztat.

MTI/Portfolio





  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek