A kölcsönzői szolgáltatások javulását segíthetik a szigorúbb szabályok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJóllehet áprilistól szigorodtak a munkaerő-kölcsönzés szabályai, nem kell azzal számolni, hogy drasztikusan visszaesik a kölcsönzöttek állománya.
Tavaly január elsejével már rigorózusabbak lettek a munka törvénykönyvének a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó jogszabályai. Akkor az egyenlő munkáért egyenlő bér elvének érvényesítése érdekében a törvény kimondta, hogy ha a kölcsönzött legalább hat hónapja dolgozik már a kölcsönbe vevőnél, attól kezdve az ugyanazon munkakört ellátó kollégáival azonos személyi alapbérre (műszakpótlékra, rendkívüli munkavégzésért járó díjazásra, ügyeleti, készenléti díjazásra) jogosult. Ha még hosszabb ideje, két éve látja el ott a feladatát, a jogosultsága valamennyi pénzbeli és természetbeni juttatásra kiterjed.
Most áprilistól a kölcsönzöttek közvetlenül a kölcsönbe vevőtől kapják meg a természetbeni munkabért és juttatásokat. Ezekhez a változásokhoz olyan jogszabályok is megszületnek, amelyek rögzítik a két munkaadó közötti elszámolást, vagyis azt, hogy a kölcsönbe vevő és a kölcsönbe adó megállapodása alapján hogyan kell ellentételezni a kölcsönbe vevői juttatást.
A munka törvénykönyve arra kötelezi a kölcsönbe vevőt, hogy adja ki a kölcsönbe adónak a kiközvetítettekével azonos vagy hasonló munkakörben dolgozók béradatait. A jogalkotók célja ezzel az volt, hogy kiderüljön: a kölcsönzöttek az alkalmazottakéhoz hasonló, korrekt bért kapnak-e.
Szabó Tamás, a Trenkwalder-Multiman Kft. ügyvezető igazgatója szerint a munkaerő-kölcsönzés idén is jelentősen növekedni fog. A szigorodó jogszabályok egyes ágazatokban csökkenthetik a munkaerő-kölcsönzés attraktivitását, főleg, ahol jellemző a fekete- vagy szürkefoglalkoztatás, így a mezőgazdaságban vagy az építőiparban. Ha a szabályok a legális foglalkoztatást, az egyenlő elbánást, a munkavállalók védelmét szolgálják, ez a munkaerő-kölcsönzésnek is előnyös - mondta Szabó Tamás.
Tokár Péter, a Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója úgy véli, jót tesz a munkaerő-kölcsönzésnek a törvényi szigorítás. Itthon ugyanis - a nyugat-európai modellel ellentétben - nem azért alkalmazzák a vállalatok a kölcsönzést, hogy a munkaerővel hatékonyabban gazdálkodjanak, sokkal inkább a direkt költségmegtakarítás a cél - mutatott rá. A törvényi szigor segít abban, hogy a kölcsönbe adók ne a bérek faragásával, hanem a szolgáltatások fejlesztésével igyekezzenek majd enyhíteni a cégek valós munkaerőhiányát - fogalmazott Tokár Péter.
Világgazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?