Megjelent: 6 éve

A kollégáknak a bőrükön kell érezniük a jó államot

A felelős foglalkoztatás a munkaadó elemi érdeke, hiszen így teremthet mindkét fél számára kölcsönösen nyertes helyzetet. A közigazgatás folyamatos átalakulásban van öt éve, így a felelős foglalkoztatással meg is háláljuk kollégáink elkötelezettségét, mondta a HR Poartalnak Dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Időszerű-e Ön szerint a felelős foglalkoztatásról beszélni?

A foglalkoztatással szükségszerűen felelősség jár, hiszen döntéseinkkel emberek munkával töltött mindennapjait befolyásolhatjuk. Hatással lehetünk hangulatukra, érzéseikre, gondolkodásukra, amelyek aztán természetesen visszahatnak az elvégzett munka minőségére. Ilyen szemszögből nézve a felelős foglalkoztatás a munkaadó elemi érdeke, szerencsés esetben egy „win-win game”, azaz kölcsönösen nyertes helyzet. A közigazgatás hatalmas, minden túlzás nélkül történelmi jelentőségű átalakuláson ment át az utóbbi 5 évben, így előtérbe kerültek bizonyos, korábban kevéssé hangsúlyos szemléleti elemek, attitűdök is. Egyebek mellett ilyen a felelős foglalkoztatás is.

Dr. Pajtók GáborDr. Pajtók Gábor
Mit jelent önnek a felelős foglalkoztatás és mitől felelős egy foglalkoztató?

Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a közigazgatás rendszere alapvetően más súlypontokkal bír, mint a versenyszféra. A mi kereteink talán kevésbé rugalmasak, ugyanakkor kiszámíthatóbbak, amivel az ügyfeleink és munkavállalóink biztonságérzetét igyekszünk erősíteni. A kormányhivatalok a Kormány társadalompolitikájának helyi szintű leképezésében működnek közre. A feladat igen jelentős felelősséget jelent, hiszen intézkedéseink végrehajtásának minősége a társadalom széles rétegét érinti. Ahhoz, hogy például az ügyfelekkel foglalkozó kollégák átérezzék a kormány szándékát a rugalmas, pontos és gyors ügyintézéssel kapcsolatban, hogy napi munkájuk mögött fellelhető legyen egyfajta hivatás- vagy küldetéstudat, nekünk, foglalkoztatóknak is komolyan, tudatosan tennük kell. Ha a munkatársaink nem csak a munkahelyi képzéseken találkoznak a szolgáltató közigazgatás és a Jó Állam kifejezésekkel, hanem magukénak is érzik ezeket, akkor nyert ügyünk van. Ügyfeleink visszajelzései alapján egyébként nincs okunk panaszra, az állampolgári elégedettség a legforgalmasabb ügyféltereinkben, a kormányablakokban 90% fölötti.

Véleményem szerint a felelős foglalkoztatás keretében módunk nyílik meghálálni és viszonozni kollégáink elkötelezettségét és munkatársaink igényeire építve, a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával plusz lehetőségeket teremteni. Gondolok itt egyebek mellett különböző sportprogramok biztosítására, egészségügyi szűrésekre, gyermekeknek tartott nyári napközire, azaz olyan intézkedésekre, amelyek segítik a dolgozók jó közérzetét, pozitívan hat életük minőségére. A felelősségünk foglalkoztatóként abban áll, hogy azokat, akik tudatosan az általunk is vallott értékek közvetítését választották élethivatásul, lehetőségeinkhez mérten segítsük, olyan feltételeket teremtve a munkához, amellyel hivatásukat minél jobban gyakorolhatják.


Hogyan lehet összehangolni a vállalati célokat a társadalmi/szociális elvárásokkal?



Talán ebből a szempontból könnyebb helyzetben vagyunk, mint a piaci szegmens szereplői, hiszen a közigazgatás elsődleges funkciója a társadalom szolgálata, a mindenkori közfeladatnak minősülő teendők minél hatékonyabb és eredményesebb megvalósítása. Ebből a szempontból azt is mondhatnám, hogy mi magunk kizárólag a társadalmi elvárásokat vagyunk hivatottak szolgálni. A kérdésnek lehet azonban egy szűkebb területre vonatkozó értelme is: képesek vagyunk-e megfelelően érzékelni és az igényeknek megfelelően reagálni a társadalmi kihívásokra, elvárásokra? Válaszom egyértelműen igen.

Szakmai értelemben az általam vezetett hivatal egyik alapvető feladata a helyi (megyei) társadalmi és gazdasági folyamatok folyamatos figyelemmel kísérése, elemzése, reagálás a felmerülő problémákra, valamint szükség esetén a központi államigazgatási szint beavatkozásának előkészítése. Ez a célkitűzés valamennyi szakterületünk működését áthatja, legyen az fogyasztóvédelem, munkaerő-piaci szolgáltatások vagy szociális és népegészségügyi kérdéskörök.

A közelmúltban bevezetett közigazgatási életpálya modell is az elkötelezettséget, a megbecsülést hivatott támogatni. A fizetés sem tabu: a hosszú évek óta befagyasztott béreket tavaly, illetve az idén sikerült rendeznünk, így a munkatársaink anyagi megbecsülése is méltó helyére került a korábbi áldatlan állapotokhoz képest.

Ahhoz, hogy tisztán lássuk a társadalmi és szociális elvárásokat nyitottnak kell lennünk más tudományágak felé is, hiszen a munkatársaink összetett külső és belső környezetben tevékenykednek. Érdemes ezért figyelemmel kísérni a társadalomtudományok - a közgazdaságtan, a pszichológia, a szociológia, a pedagógia, a történettudomány - vagy éppen a kommunikáció és a filozófia napjainkban zajló folyamatokhoz kapcsolódó eredményeit is.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A kollégáknak a bőrükön kell érezniük a jó államot
2. oldal - Milyen haszna származhat egy cégnek, ha felelős foglalkoztató
  • 2022.12.01CX-Ray hálózatelemzés online workshop Szeretnéd tudni, hogy kik a véleményvezérek, mentorok, talentek, szakértők, információforrások, kiégés szélén állók, elkötelezettek, elszigeteltek vagy potenciális vezetők a szervezetben? Részletek Jegyek
  • 2022.12.01CX-Ray elégedettség felmérés online workshop A munkahelyi hatékonyság az elégedett kollégákkal kezdődik! Skálázható, szűrhető eredmények - tudd meg, munkatársaid szerint, mik a valóban égető problémák! Részletek Jegyek
  • 2023.02.15Hoshin Kanri képzés A Hoshin Kanri, amely a minőségi termékek és szolgáltatások biztosítása érdekében a változásmenedzsment projektek lebontásával segíti elő az egész vállalatra kiterjedő stratégiai tervezést, ezáltal megvalósítja a munkafolyamatok racionális napi menedzsment rendszerének hosszú távú kialakítását a szervezetnél. A Hoshin Kanri módszer megismerése és a stratégiai célok lebontása, célmegállapodások megkötése, erőforrás és projekttervek, akció meghatározása a célok elérése érdekében. Részletek Jegyek
  • 2023.03.03HR Basic HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni! Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Fiatal programozók újításai segíthetik a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését

Megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítő megoldásával a Codecool programozó iskola diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan... Teljes cikk

Inspiráló közösségek a munkahelyen - Az önszerveződés ereje

Az összes önszerveződő dolgozói kezdeményezés fontos. Ezeknek a közösségeknek összetartó ereje van, ami a jelenlegi gazdasági és piaci... Teljes cikk

A pozitív társadalmi szerepvállalás legalább olyan fontos, mint a profit

Ma már elkerülhetetlen, hogy a vállalatok gazdasági ténykedésükön túl, tevékenységük átfogó társadalmi hatásaival is számoljanak. Most három... Teljes cikk