kapubanner for mobile

A kormány elfogadta a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv célja, hogy 2006-ig a munkavállalók száma 100-150 ezerrel emelkedjen - ezt mondta Burány Sándor munkaügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.

A szakminiszter közölte, hogy a célkitűzések teljesítésének feltételeit tartalmazó akcióterv korábbi stratégiák eredményeire alapozva készült el az európai uniós kötelezettségekkel összhangban. Az uniós tagállammá vált Magyarországnak legkésőbb október elsejéig kell benyújtani az Európai Bizottsághoz a 2004-2006-ig tartó időszakra vonatkozóan a nemzeti foglalkoztatáspolitikai célokat és az ezeket szolgáló intézkedéseket összefoglaló akciótervet.

Burány Sándor elmondta, hogy a célkitűzések teljesítése érdekében a kormány járulékterheket csökkent, és kiterjeszti a fejlesztési adókedvezményt a kis- és középvállalkozásokra. Január elsejével 50 százalék járulékkedvezmény jár azoknak a munkáltatóknak, amelyek 25 év alatti munkavállalókat vagy ötven év feletti, tartósan munkanélkülieket foglalkoztatnak legalább 9 hónapig. Ugyancsak 50 százalékos a munkáltatói járulékkedvezmény a gyedről, gyesről visszatérő édesanyákat vagy édesapákat foglalkoztató cégek számára.

Jövőre a mikro- és kisvállalkozók is hozzáférhetnek ahhoz a kedvezményhez, amelyhez eddig csak a nagyvállalatok és a multinacionális cégek fértek hozzá. A legfeljebb öt főt alkalmazó mikro-vállalkozások létszámuk bővítése esetén az új foglalkoztatottak után csökkenthetik a társasági adóalapjukat a minimálbér összegével. Burány Sándor munkaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy beruházási kedvezményben részesülnek jövő évtől a kis- és közepes vállalkozások is. A támogatás igénybevételének feltétele volt eddig, hogy legalább 300 fővel kell bővíteni a létszámot. Kisvállalkozások 30 fős, középvállalkozások pedig már 150 fős létszámbővítésnél hozzáférhetnek a fejlesztési adókedvezményhez.

Burány Sándor kitért arra, hogy az akciótervvel összefüggésben a kormány növelni szeretné a felnőttoktatásban részvevők számát, a szakképzést és a felsőoktatást pedig a munkaerő-piaci igényekhez igazítaná. A kormány ösztönözni kívánja a szakmaszerzést, a nyelvtanulást és a számítógépes ismeretek elsajátítását. A miniszter elmondta, hogy a felnőttek számára az első szakma megszerzése, az 50 év felettiek számára pedig egy második is ingyenessé válik.

Burány Sándor közölte, hogy a 25-64 éves korú népességen belül a felnőttképzésben részt vevők aránya 2010-re eléri majd a 10 százalékot.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek