A koronavírus a cafetéria iránti igényeket is átrendezi
Jelentősen csökkenhet jövőre a SZÉP-kártya iránti igény, miközben az egészségpénztári elemek vagy az önsegélyező pénztári célzott lakáshitel-törlesztés szerepe nőhet a cafetériaelemek között.
Minél magasabb a cafetériakeret, annál tudatosabban választanak a dolgozók az egyes elemek közül, döntéseiket elsősorban az egyéni élethelyzet befolyásolja - idézi a lap a Bonus-Cafeteria tanácsadó cég kutatásának eredményeit.
A felmérésből a többi között az derült ki, hogy a munkavállalók 80 százaléka havi bruttó 20-50 ezer forint közötti cafeteriakeretből gazdálkodhat, az átlagos keret meghaladja a 40 ezer forintot. Az összeg fele a SZÉP-kártya Vendéglátás zsebébe kerül, több mint 14 százaléka valamilyen egészségpénztári szolgáltatást finanszíroz, 3. helyre pedig 10,7 százalékkal a bér került az idei nyilatkozatok alapján.
Míg a fiatalok szívesen igényelnek adómentesen kulturális szolgáltatást, addig az idősebb generáció jobban preferálja a nyugdíjpénztári tagdíjat. A munkavállalók 75 százaléka legalább kettő vagy ennél is több elemet kér.
A vállalatok 2021-re vonatkozó előrejelzéseiből az derült ki, hogy a Covid-19 jelentősen átrendezheti a munkavállalók igényeit.
Sok munkavállalónak a SZÉP-kártyáján maradt ugyanis az idén fel nem használt összeg, ezért a kedvezményes adózás ellenére is csökkenhet az igény erre a juttatásra.
Közben nő az egészségpénztári juttatások - különösen az egészségbiztosítás - iránti érdeklődés. Ha a járvány hosszabb távon leköti az egészségügyi kapacitásokat, előfordulhat, hogy bizonytalan ideig az alap szakellátás korlátozottan lesz elérhető. Emiatt jövőre felkapott lehet a célzott támogatásként igényelhető virtuális orvoslás.
A járványügyi korlátozó intézkedések miatt háttérbe szorult a kulturális szolgáltatás és sportesemény belépő iránti igény, de ez később ugrásszerűen nőhet.
Csakúgy, mint azoknak a munkavállalóknak a száma, akik a hitelmoratórium miatt megemelkedett törlesztő részlet kifizetéséhez igénybe veszik az önsegélyező pénztári célzott lakáshitel-törlesztést.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 1 hónapja
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 1 hónapja
- Rekordtaglétszám, rekord befizetések – mi áll az önkéntes pénztárak berobbanása mögött? 2 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 3 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 4 hónapja
- Cafeteria 2026 5 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 5 hónapja
- 280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk 5 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?