A mikrotanulás fortélyai
Egy teljes e-learning kurzus olyan, mint egy szép, nagy születésnapi torta. Elkészítése hosszú időbe telik, a végeredmény vonzó, hívogató, és egy kicsit lehetetlen falatnak tűnik. Nem tudnánk együltő helyünkben megenni magányunkban, ennek időt kell adnunk, mire megemésztjük. Az ARTudásmenedzsment cikke a HR Blogon.
Információ morzsák, készségfejlesztési falatok, könnyen emészthető tartalom - ez a mikrotanulás. Fókusza a tanuló konkrét céljának elérésén van, amit öt perc alatt elérhet. Így épülnek fel ezek a mini kurzusok, amik összesen 10-15 percesek.
Manapság nagyon divatos a mikrotanulás módszertana és rengeteg oka is van annak, miért olyan hatékony. Vizsgáljuk meg ezeket!
Hozzáférhetőség
Ha a tanulónak rövid, lényegre törő, könnyen emészthető tartalmat kell elsajátítania ahelyett, hogy száz dián keresztül tanulna valamiről, a folyamat sikeressége sokkal esélyesebb. Minél kevesebb időt és energiát igényelünk a tanulóktól, paradox módon annál többet szeretnének majd belefektetni, méghozzá azoknak a vonalaknak a mentén, amit felkínáltunk nekik.
Folytatás a HR Blogon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk
A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk
Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Hogyan lesz egy nő felsővezető? 1 hónapja
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Nemet mondás a munkahelyen: egyéni döntés vagy szervezeti kérdés? 1 hónapja
- Mit tanuljon ma a gyerekem, ha az AI mindent felforgat? - íme két szakember válasza 2 hónapja
- A düh nem rossz tanácsadó?.... 2 hónapja
- Kötelező AI-használat? A nagyvállalatok most jöttek rá, miért nem ez a megoldás 2 hónapja
- Mi történik valójában egy szupervízión? 3 hónapja
- A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?