"A mintegy 280-300 ezer dolgozó közül 12 ezer távozik a közeljövőben"
Elmondta: mintegy 800 költségvetési szervet, intézményt tekintenek át. "Ebből 250-300 az, amelyik megszűnik, átalakul, beolvad vagy más formában működik a továbbiakban" - mondta el Szilvásy György a közigazgatás átszervezésének részleteiről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. Hozzátette: jelenleg összesen 8.300-an dolgoznak a minisztériumokban és 6.200-an maradnak majd az átszervezés után. Tájékoztatása szerint a "tágabban vett költségvetési szervekben" a mintegy 280-300 ezer dolgozó közül 12 ezer távozik a közeljövőben. Kérdésre válaszolva elmondta: a kancellárián 150 fős átalakítás lesz, ami tíz százalékos leépítést jelent. Azt, hogy milyen funkciók maradnak meg, a hivatal kormányhatározat által rögzített feladatai alapján döntik el - fűzte hozzá. Mint mondta, már folynak a létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyeztetések az intézményekben, és néhány héten belül "mindenki számára világossá válik", ki marad és ki megy az intézményekből. Ezer embert vesz fel a Magyar Suzuki Felmondólevelet hozhat a július a közszférában
Tájékoztatása szerint a "tágabban vett költségvetési szervekben" a mintegy 280-300 ezer dolgozó közül 12 ezer távozik a közeljövőben. Kérdésre válaszolva elmondta: a kancellárián 150 fős átalakítás lesz, ami tíz százalékos leépítést jelent. Azt, hogy milyen funkciók maradnak meg, a hivatal kormányhatározat által rögzített feladatai alapján döntik el - fűzte hozzá.
Mint mondta, már folynak a létszámcsökkentéssel kapcsolatos egyeztetések az intézményekben, és néhány héten belül "mindenki számára világossá válik", ki marad és ki megy az intézményekből.
Ezer embert vesz fel a Magyar Suzuki
Felmondólevelet hozhat a július a közszférában
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben