A munka világát érintő változtatásokról beszélt Botka László
Piacképes ismereteket nyújtó oktatást ígért, megállítják az egészségügyi dolgozók elvándorlását, megvizsgálják a családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét a legszegényebbeknél, megadóztatják azokat, akik a "a mi rovásunkra halmozták fel vagyonunkat" - mondta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szombati beszédében.
A HVG összefoglalta, milyen programpontokat adott Botka László.
Botka László, Szeged szocialista polgármestere szerint a nagyvállalatoknak és oligarcháknak, akik az elmúlt 27 évben "a mi rovásunkra halmozták fel vagyonunkat" tágra kell nyitniuk a pénztárcájukat, és jobban hozzá kell járulniuk a közteherviseléshez. Az adórendszer eddigi vesztesei lesznek a kedvezményezettek.
Rendbe teszik az egészségügyet, megállítják az egészségügyi dolgozók elvándorlását, csökkentik a túlterheltséget, lerövidítik a várólistát.
Azoknak, akiknek nehézséget okoz kórházba menni vagy kiváltani a gyógyszerüket, olyan támogatást vezetnek be, ami csökkenti a lakhatás vagy megfelelő étkezés hiányából, betegségekből, a munkahely elvesztéséből eredő kockázatokat.
Védőhálót és középosztályi színvonalat ígért a bérből fizetésből élőknek, a kényszervállalkozóknak, közalkalmazottaknak és kisnyugdíjasoknak.
Piacképes ismereteket nyújtó oktatást ígért.
Mindenki adóbevallása nyilvános lesz, aki állami közbeszerzésen indul, vagyonnyilatkozatot kell tennie.
Megvizsgálják a legszegényebb területen élőknél a családi alapjövedelem bevezetésének lehetőségét.
Kitért a különadóra, amire a "százmilliós villák, vagy több tízmilliós autók tulajdonosai" számíthatnak.
A multik, nagyvállalatok és a vagyoni-pénzügyi elit új típusú extra hozzájárulásait a szegények és középosztály helyzetének javítására költik.
A felső tízezer ne csak a profitért ácsingózzon, hanem segítsen hazájának problémáinak megoldásában! Magyarország végre tényleg legyen a magyaroké, ne a Mészárosoké - mondta Botka László.
HVG
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a CS3D aktuális... Teljes cikk
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
- Ő lesz az új oktatási miniszter 7 napja
- Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége: a kapacitáshiány miatt a legsúlyosabb esetek is feltorlódhatnak 1 hete
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 1 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 2 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 2 hete
- A magyar diákok harmada lemaradhat a továbbtanulásról – súlyos állítás az új miniszterjelölttől 2 hete
- Váratlan név bukkant fel az oktatási miniszteri posztra 2 hete
- Digitális szakadék a családokban: kétszer annyi képernyőidő a kevésbé iskolázott szülők gyerekeinél 2 hete
- Újra lesz önálló oktatási minisztérium és újra lesz Erasmus? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?