A németországi Aldiban keresnek igazán jól
Az Aldi-pénztárosok élete valóban olyan stresszes, mint ahogy kívülről látszik, kemény teljesítmény-kényszer alatt dolgoznak. Viszont Németországban még a nettó alapfizetésük is eléggé vonzó, és még egyéb pluszpénzek is bőven akadnak számukra. Jelenleg is jó pár száz ilyen dolgozót keresnek.
Az Aldi Südnél az első évben 950 eurót fizetnek a kezdő, még betanítandó munkaerőnek, ami a második évben 1200 euróra emelkedik. (Ez mintegy 309, illetve 390 ezer forint.) A németek szinte mindig bruttó béreket szoktak említeni a bonyolult adózási szabályok miatt -írja a Stern című lapra hivatkozva a privatbankar.hu.
Egy úgynevezett duális tanulmányokat végzett munkaerő (aki az elméleti iskola mellett már szakmai gyakorlatot is végzett) 1400 eurót (455 ezer forintot) keres havonta. Ám ezek a számok általában úgy értendők, hogy kapnak 13. havi fizetést, plusz karácsonyi és nyaralási fizetéskiegészítést is.
Különböző német karrieroldalak szerint azonban az áruházláncoknál az eladók 11-15 eurós órabérekért dolgoznak. Ez 1800-2500 euró lehet egy hónapban. Egy másik statisztika, a Hans Böckler Alapítvány szerint bruttó 2329 euró (757 ezer forint) a jobbak, képzettebbek fizetése a szakmában. A magasabb számok tehát a tapasztaltabb, bevált munkaerőre vonatkoznak.
Mennyi a nettója ennek a 2329 eurónak? Ez rengeteg mindentől függ, a családi állapottól és a házastárs fizetésétől kezdve a gyerekek számán át az egyházi adóig, de még a lakhely is számít. Egy internetes kalkulátor alapján azt mondhatjuk, hogy körülbelül 1550 euró (504 ezer forint körüli) marad nettó egy egyedülálló esetében. Durván harmada megy el a bruttónak adókra.
Ám ezt csak kevesen érik el, ugyanis nagyon sok a szakmában a félmunkaidős, részmunkaidős állás, több, mint a dolgozók fele ilyen. Főleg a kasszánál. Így valójában csak 1600-1800 euró között van az átlagfizetés az Aldinál, de csak 18,5 órás átlagos heti munkaidővel. A dolgozók kétharmada egyébként nő.
privátbankar.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?