A paksi atomerőmű munkavédelmi szempontból is biztonságos
A paksi atomerőműben az elmúlt években csökkent a munkabalesetek száma - mondta el Volent Gábor biztonsági igazgató az erőmű szerdai munkavédelmi napján.
Kiemelte: az esetek általánosak, az erőmű üzembe helyezése óta sugárterhelés egyetlen esetben sem közelítette meg a hatóság által engedélyezett szintet.
Az atomerőműben a biztonság prioritást élvező terület, ebbe beleértendő a munkabiztonság, ahol többre törekszünk a jogszabályokban előírtaknál – húzta alá a biztonsági igazgató. Ismertetése szerint figyelembe veszik a hazai és nemzetközi jó gyakorlatot, időről időre ellenőrzik hazai hatóságok, nemzetközi szervezetek ezt a területet, az erőmű pedig elemzi a baleseteket, azok okait.
A 2000-es évek elején számos műszaki és a dolgozók biztonságtudatosságát segítő intézkedést hoztak, amelyek Volent Gábor szavai szerint harmadára-negyedére csökkentették a balesetek számát, azóta ezen a területen csökkenő a tendencia. Az úgynevezett WANO-mutató (WANO: az atomerőműveket működtetők nemzetközi szervezete) értéke az idén 0,2 Pakson, azaz kétszázezer munkaórára 0,2 munkabaleset jut.
Ezeknek nagy része nincs összefüggésben a létesítmény speciális mivoltával, többnyire közlekedési, például rossz mozdulattal összefüggő balesetekről van szó – jelezte Volent Gábor.
Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek kifejtette, hogy a nemzetközi összehasonlítás a jogszabályi és egyéb különbözőségek miatt nem mutat valós képet, viszont az beszédes adat, hogy a paksi atomerőmű az ugyanabban a jogszabályi környezetben működő hazai ipari létesítményekkel összevetve kiugróan jó értékekkel büszkélkedhet.
Ez Hamvas István szerint a biztonságtudatosságnak, a biztonsági kultúrának az eredménye, amely az atomerőművet jellemzi, s amelynek hátterében az áll, hogy a biztonság az atomerőmű sikeres működésének, társadalmi elfogadottságának alapfeltétele.
A szemlélet elterjesztésén túl kézzel fogható lépéseket is tesznek az atomerőműben, a legkorszerűbb egyéni védőeszközökkel látják el dolgozóikat. A munkavédelmi napon, amelyet a munkavállalókat képviselő munkavédelmi bizottság szervezett, egyebek között ilyen védőeszközöket és a munkabiztonság növelését célzó módszereket ismerhettek meg a dolgozók.

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek