kapubanner for mobile

A rezsikrízis ellenére nem építettek le a cégek

A gyártó cégek az energiaszámláik jelentős emelkedése ellenére meg tudták tartani munkavállalóikat - derült ki az MTI által az energiadrágulás hatásáról és az idei foglalkoztatási terveikről megkérdezett vállalatok válaszaiból.

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője közölte, bár energiaszámláik jelentősen emelkedtek, ez nem érte őket meglepetésként. A felhasználás csökkentésével viszont a tervhez képest kevesebbet költöttek erre a célra.

A vállalatnál minden munkatársukat megtartották: ahol a termelési igény csökkent, onnan olyan területekre irányítják a dolgozók egy részét, ahol a partnerekkel való kapcsolattartás és az értékesítés támogatása a feladat. 

Az építőipari segédanyagokat gyártó és forgalmazó vállalatnál a gázár emelkedése miatt a cég energetikai szakértők bevonásával optimalizálta a fűtésrendszert. Az is csökkentette a gázfogyasztást, hogy Sóskúton - a meleg tél miatt - az irodákat szinte kizárólag klímával fűtötték. Ezáltal a cég gázfelhasználása 25 százalékkal csökkent télen, viszont az egységár emelkedett.

2022-ben indították el a napelem beruházásukat: a sóskúti raktár tető felújítása és a napelemek beszerzése megtörtént, azonban a hatósági engedély még folyamatban van, pedig ez a tervezett rendszer a felhasználásuk 35-40 százalékát meg tudná termelni.

A Masterplast Nyrt. közölte, hogy az energiaárak emelkedése ellenére ők is meg tudták tartani munkatársaikat. Az építőanyagokat gyártó cég a tavaly indított Gyármentő programban csaknem 700 millió forint értékben indított energiahatékonysági és megújuló energiatermelő beruházásokat: csarnok szigetelése, napelemes rendszer telepítése kezdődhetett meg. A program megvalósítása várhatóan idén befejeződik. Ezen felül csökkentik a vállalat energiafelhasználását, továbbá céljuk a gyártásnál keletkező hulladék minél nagyobb mértékű újrahasznosítása. A növekvő energiaárak miatt azonban a teljes energiaszámla jelentősen nőtt.

A Bonafarm Csoport arról számolt be, hogy az elmúlt években optimalizálták működésüket, így az elmúlt időszakot jellemző nehéz gazdasági környezetben is meg tudták őrizni a stabilitást, nem volt szükség rendkívüli megoldásokra.

Az élelmiszer-gazdaság legtöbb szereplőjéhez hasonlóan számukra is komoly kihívást jelentett az energiapiacon kialakult rendkívüli helyzet kezelése. Ennek enyhítésére több területen a földgáz mellett megteremtették a PB-gáz vagy a tüzelőolaj használatának lehetőségét - közölték.

A közeljövőben számos telephelyükön szeretnének megvalósítani épületszigetelési és nyílászárócsere-projekteket épületeik energiahatékonyságának javítása érdekében, valamint vállalataiknál a megújuló energiaforrások szerepét is növelni akarják. Mindezektől az energiafogyasztásuk 10-15 százalékos csökkenését várják.

A Lipóti Pékség Kft. közölte termelő eszközeik árammal és gázzal működnek, meglévő üzemeikben azok kicserélése pénzügyileg és technológiailag is lehetetlen. Mivel nem tudtak energiaköltséget csökkentő beruházásokat végrehajtani, így a gázszámlájuk a hatszorosára emelkedett tavaly ősszel, azóta ez 50 százalékkal csökkent. A villamosenergiát tekintve pozitívumként említették, hogy idén év végéig fix szerződéssel rendelkeznek. 

Mindezekkel együtt a Lipóti Pékség Kft. is jelezte, meg tudták tartani munkavállalóikat. Idén egyelőre nem terveznek áremelést, de a piaci változások egyelőre kiszámíthatatlanok.

Vajda Attila, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója kommentárjában közölte: a takarékosság is hozzájárult ahhoz, hogy a cég megtartotta munkavállalóit, akiknek a száma meghaladja a 650-et.

Tavaly az ukrajnai háború miatt előállt energiakrízis azzal fenyegetett, hogy a Magyarország piacvezető higiéniai papírtermékgyártója, a Vajda Papír energiaszámlái több mint 100 százalékkal is emelkedhetnek. Az elmúlt évek fenntarthatóság jegyében végrehajtott beruházásainak is köszönhetően azonban legalább 30 százalékkal csökkenteni tudták a téli energiaszámlát, ám a 70 százalékos költségnövekedés így is jelentős. Az energiaköltségeik havi szinten is többmilliárd forintra rúgnak.

A papírgyártás alapanyaga, a cellulóz az elmúlt két évben több mint 100 százalékkal drágult. Szerintük a cellulóz ára viszonylag magas szinten állandósul, hasonlóan az energiához, ami a cégek profitabilitását csökkenti, ezért további energia megtakarításra törekszenek.

Mindezek miatt Vajda-Papírnak is több lépcsőben 10-30 százalék közötti mértékben kellett emelnie egyes termékei árát, ez azonban nem fedezte a költségek emelkedését. A cégvezetés hónapról-hónapra értékeli a helyzetet, és dönt a lehetséges árcsökkentésről. 

Fotó: unsplash.com

MTI

 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hasít a job hugging, pedig nem tesz jót a székbe kapaszkodás

Sokan nem azért maradnak aktuális munkahelyükön, mert annyira elkötelezettek, sokkal inkább szükségszerűségből, ez pedig a kutatások szerint... Teljes cikk

A középosztály tűnik el először? Megdöbbentő adatok az AI és a munka jövőjéről

Az AI és az új technológiák nemcsak munkahelyeket alakítanak át, hanem a teljes bér- és készségstruktúrát is. Friss adatok szerint ennek legnagyobb... Teljes cikk

Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek

Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk