A szabolcsi cégek többsége leépítést tervez
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint pesszimistán kezdik a 2007-es évet a térség vállalkozásai; a nyírségi cégek közül alig harminc százalék számol növekedéssel az új esztendőben közölte a szervezet sajtóreferense.
Elenyésző létszámbővítés
A kamarai felmérésben érintett nyírségi vállalkozások 20 százaléka, minden ötödig cég számol csak létszámbővítéssel, s azok is kisebb arányúval. A vállalkozásoknak mintegy 60 százaléka inkább a jelenlegi alkalmazottak számát szeretné stabilizálni 2007-ben, míg több mint 20 százaléka egyértelműen létszámcsökkentésre számít a szerintük nehezedő gazdasági körülményekre tekintettel.
A kiscégek 90 százaléka leépít
A tíz dolgozónál kevesebbet foglalkoztató szabolcsi cégek 90 százaléka tartja úgy, hogy a járulékterhek növekedése miatt kénytelen lesz létszámleépítésre az új esztendőben. A 10-50 közötti létszámmal működő cégek többsége szerint is kedvezőtlenül hat a járulékteher a foglalkoztatásra, több mint 60 százalékuk számol elbocsátásokkal. A nagyobb szabolcsi cégek közül az 50-250 alkalmazottal működők 70 százaléka, míg a 250 feletti létszámú cégek 80 százaléka viszont nem vár létszámleépítést a járulékterhek változása miatt.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Miközben a leépítésekért egyre gyakrabban az AI-t teszik felelőssé, a valódi ok sokkal prózaibb. A munkaerőpiac nem a robotok miatt gyengül, hanem a... Teljes cikk
"Szép álom, hogy a cégek karácsony előtt ne rúgják ki a dolgozóikat, de rendszeresen kapunk év végi elbocsátásokról híreket" – mondta a HR... Teljes cikk
Az RTL Csoportot súlyos válság rázza meg: Németországban akár ezer dolgozót is elküldhetnek, miközben a cég 17%-os bevételkiesésre figyelmeztette... Teljes cikk
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben