A toborzás is brandépítés
Az alaposan körülírt elvárások és a jól kommunikált kiválasztási folyamat is építi a cég munkáltatói márkáját, elősegíti a legjobb jelöltek becsalogatását.
A toborzási folyamatokat és szokásokat illetően nem csak a cégek, hanem a jelöltek hozzáállása, igénye is más, mint évekkel ezelőtt. Annak érdekében, hogy a munkatársat keresők valóban a legrátermettebb jelöltet és majdani munkatársat érjék el, lépést kell tartaniuk a trendekkel és ennek megfelelően érdemes kialakítaniuk toborzási stratégiájukat. „Ma már nem elég feladni egy hirdetést és abban reménykedni, hogy a megfelelő emberek jelentkeznek. A jó jelöltek eléréséhez a brandépítés és a széleskörű talent hálózat kialakítása a kulcs” - idézi Nyitrai Orsolyát a cég üzletág vezetőjét a Talent360 közleménye.
A jelölteket, különösen az Y generáció tagjait a valóság érdekli. Szeretnék pontosan tudni, hogy mire számíthatnak. „Sajnos az álláskeresők számtalan semmitmondó, közhelyes hirdetéssel találkoznak. Ehhez képest azonban sokkal inkább érdekes, informatív álláshirdetéseket kell közzétenni, hiszen a toborzás folyamata során nem csak az álláskeresőnek, hanem az adott cégnek is el kell adnia magát, arról nem is beszélve, hogy egy pontos kritériumokat tartalmazó kiírással nagymértékben nő annak az esélye, hogy könnyen és gyorsan találjuk meg a megfelelő jövőbeni kollégát. Arról már nem is beszélve, hogy ha a jelölt időt és energiát fektet az álláskeresésbe, jogosan várhatja el, hogy már a kiírás alapján pontos tájékoztatást kapjon egy-egy pozícióról" - hangsúlyozta Nyitrai Orsolya.
A kevés vagy érdektelen információkat tartalmazó álláshirdetések mellett ugyancsak sok panasz érkezik a kiválasztási folyamatokkal kapcsolatban az átláthatatlan, hosszadalmas regisztrációt igénylő karrier-oldalakat említve. Nyitrai Orsolya kiemelte, hogy a jelöltek nem szeretnek hosszú perceket azzal tölteni, hogy az önéletrajzukból adatokat másoljanak ki és ide-oda kattintgassanak. Érdemes a közösségi média adta lehetőségeket is kihasználni, és ezeken a csatornákon is kommunikálni a potenciális jelöltekkel. A beérkező kérdésekre vagy kommentekre érkezzen válasz a cég részéről, hiszen egy jól felépített munkáltatói márka a pozitív jelöltélmény alapja.
„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy egy állásinterjút követően visszajelzést kapjon a jelölt, akkor is, ha az nem éppen pozitív. Egy jelöltet anélkül, hogy jelezné, nem vesz részt az interjún, könnyen könyvelik el megbízhatatlan jelöltnek. A jelöltek is ugyanezt teszik fordítva”
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az elmúlt öt év legalacsonyabb szintjére esett vissza a vezérigazgatók bevételnövekedéssel kapcsolatos várakozása, miközben a legtöbb vállalat... Teljes cikk
Soha nem kapott akkora nyilvános figyelmet HR vezető korábban, mint Kristin Cabot, akit júliusban ért utol a végzet. Egy Coldplay-koncert csókkamerája... Teljes cikk
2025-ben látványosan háttérbe szorulnak az alkoholközpontú céges karácsonyok: a vállalatok világszerte élményalapú, interaktív programokra... Teljes cikk
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 1 hónapja
- Újabb csoportok kapnak akár 1 millió forint lakástámogatást 1 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 1 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bakos Dóra 3 hónapja
- Miért az SMS a leghatékonyabb kommunikációs megoldás? 3 hónapja
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 4 hónapja
- Hogyan teheted vonzóbbá a munkahelyedet a digitális térben? 4 hónapja
- Hihetetlen, mennyit keresnek a marketingesek Magyarországon - az EU top 3-ban a fizetések 5 hónapja
- Miért égnek bele a fejünkbe egyes reklámok, míg másokat elfelejtünk? 6 hónapja
- Hogyan változott a sportmarketing az idők során? 6 hónapja
- Értékelő oldalak hatása a munkáltatói márka építésére 6 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben