A vállalkozások is segíthetnek Békés felzárkóztatásában

Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórumon a résztvevők csütörtökön Békéscsabán.

A Békés Megyei Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett találkozón, amelyen a megye gazdasági életének vezetői mellett politikusok is kifejthették álláspontjukat. Domokos László, a megyei önkormányzat fideszes elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, hogy az önkormányzat a maga eszközeivel tud segíteni a megye leszakadásának megállításában és fejlesztésében.

Vállakozásfejlesztés és közlekedés

Domokos László példaként említette, hogy a megyei és a települési önkormányzatok együttműködésével egy olyan program indul a jövőben, amelyik segíti a vállalkozókat abban, hogy ne kelljen nekik hatalmas költséggel telephelyet építeni.

Mint mondta az unió magas arányban támogatja az önkormányzatokat olyan inkubátorházak építésében, amelyeket azután a piaci ár alatt vehetnek igénybe a vállalkozók. Az inkubátorházak olyan, nemzetközileg is sikerrel alkalmazott létesítmények, amelyek a piacinál kedvezőbb feltételeket, például olcsóbb irodabérleti díjat biztosítanak a kezdő vállalkozóknak.

Továbbra is kiemelt kérdésnek nevezte a megye megközelíthetőségének a javítását, vagyis a 44-es számú főútvonal Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának a korszerűsítését. A megyei elnök azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a tervekben csak Békéscsabáig szerepel a korszerűsítés, nem pedig a határig, márpedig így szinte a semmibe fog vezetni a majdani M44-es főút.

Csábító román piac?

Vozár Márton, a kamara vendéglátó és idegenforgalmi tagozatának vezetője az idegenforgalom fejlesztését hangsúlyozta. Mint mondta előtérbe került a minőségi szálláshelyek fejlesztése, így a megye fontosabb gyógyfürdői mellé építendő négycsillagos szállodák kérdése. Vozár Márton szerint érdem felfigyelni arra, hogy a szomszédos Románia középosztálya ma már jelentős számban látogatja mind Gyula, mind Orosháza-Gyopárosfürdő létesítményeit.

Veress József, a szeghalmi térség szocialista párti országgyűlési képviselője, az MSZP megyei elnöke is a román piac kínálta lehetőségek kihasználását emelte ki.

Szerinte a megyének 3-4 éve maradt arra, hogy hasznot húzzon a szomszédban kibontakozó konjunktúrával. Mint mondta, ha ez elmarad, fennáll a veszély, hogy a térség Arad "kertvárosa lesz".

Túl sok közteher

Veress József azt hangsúlyozta, hogy a befektetés ösztönzése során érdemes 3-4 nagyvállalatra koncentrálni, amelyek cégenként szintén hoznak magukkal 3-4 beszállítót is.

A szocialista politikus ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy például Szeghalom térségében már most is hiányzik a szakképzett munkaerő. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy a kamara, mint megrendelő pontos jelzéseket adjon a térség iskolái és azok fenntartói felé, pontosan milyen szakemberekre lesz szüksége 3-4 év múlva.

A tanácskozáson több vállalkozó azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak csökkenteni kellene az adóterheket, mert sok kisvállalkozó napjainkban azért nem bővíti a cégét, mert magas a munkaerő foglakozatásához kapcsolódó közteher.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkahelyi elköszönés: hogyan búcsúzzunk méltósággal és emlékezetesen?

Legyen szó munkahelyváltásról, nyugdíjba vonulásról vagy csapaton belüli áthelyezésről, egy jól megfogalmazott elköszönés és egy figyelmes... Teljes cikk

Íme a friss KSH-adatok: csökken a foglalkoztatás, hosszabb az álláskeresés

A friss októberi adatok szerint 4 millió 674 ezren dolgoztak Magyarországon, miközben 217 ezren voltak munka nélkül, a munkanélküliségi ráta pedig... Teljes cikk

Mennyország vagy rémálom a munka jövője? A techguruk nem értenek egyet

A munka jövője körül forrnak az indulatok: míg Dario Amodei szerint az AI akár a fehérgalléros állások felét is eltüntetheti pár éven belül,... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek