A volt férjem veszi igénybe a teljes családi adókedvezményt, holott közös felügyelet van
2016-ban elváltam a volt férjemtől, akitől három közös gyermekünk van. A volt férjem úgy volt hajlandó csak elválni, hogy lemondok a családi pótlékról és a gyerekek utáni adókedvezményt is csak ő fogja igénybe venni. (Én ebbe belementem, mert akkor már nyolc hónapos terhes voltam a kislányommal és nem volt jó az a huzavona senkinek sem és én azóta újra férjhez is mentem.) A három gyerkőc állandó lakcíme az édesapjuké, tartózkodási helyük az enyém. Közös felügyelet van. A három gyermek ellátása az úgy történik, hogy a két nagy gyerek ténylegesen az édesapjuknál lakik a pici velem, de mi a jelenlegi férjemmel mindenben részt veszünk a két nagy gyermeknél is mint pl. edzésre kísérés, szülői értekezletre és fogadó órára elmenni, ruháztatás,orvoshoz elvinni stb. A hétköznapokon iskola után öt napból minimum hármat nálunk töltenek, szünetekben amennyit ők szeretnének. A kisebb gyermek velünk él életvitelszerűen, édesapját most már csak inkább két hetente látogatja. Kérdésem a következő lenne: A volt férjem jogosan veszi fel a családi adókedvezményt? Illetve én vagy a jelenlegi férjem nem tudnánk igénybe venni belőle?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Fontos, hogy családi pótlékra és így a családi adókedvezményre az elvált szülők mindketten jogosultak lehetnek, amennyiben jogerős bírósági döntés alapján egyenlő időszakokban felváltva gondozzák gyermekeiket. Ugyanakkor a leveléből úgy értem, hogy nem ez a helyzet áll fenn.
Amennyiben tehát a bírósági ítélet alapján a gyermekek felett a szülői felügyeleti jogot kizárólag az édesapa gyakorolja, és így a családi pótlékra is ő (és házastársa) jogosult a gyermekek után, akkor ez azt jelenti, hogy a gyermekekre, mint kedvezményezett eltartottakra tekintettel járó családi adókedvezményt is csak a férje veheti igénybe, Ön pedig csak a jelenlegi férjével közös egy gyermeke után érvényesítheti a kedvezményt. Ez havonta 66 670 Ft.- adóalap kedvezményt, azaz 10 000 Ft.- adómegtakarítást eredményez.
Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a családi pótlék csak a saját háztartásban nevelt gyermekek után jár. A családok támogatásáról szóló törvény 4. § k) pontja alapján pedig ilyen gyermek az, aki a családi pótlékra jogosulttal "életvitelszerűen együtt él és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra kerül ki". E feltételnek az Ön férje - a levelében leírtak szerint - már nem biztos, hogy megfelel. Így véleményem szerint a családi pótlékra való jogosultságot felül kell(ene) vizsgálni, és a valós helyzet alapján kellene a családi pótlékra való jogosultságot megállapítani.
Esetlegesen elképzelhető lenne, hogy a gyermekekre vonatkozó felügyeleti jogot bírósági ítélet, egyezség vagy közös nyilatkozat alapján Ön és a volt férje közösen gyakorolják, gyermekeiket felváltva gondozzák. Az Ön levelében leírtak szerint inkább ez felelne meg a tényleges helyzetnek. Ha ilyen módon változtatnak a jogi körülményeken, akkor a családi adókedvezmény igénybevételére Ön és a volt férje is jogosult lesz majd, azonban az igényelhető összegek csak az egyedül nevelt gyermekek 50-50%-át teszik majd ki.
Összefoglalva tehát: a családi kedvezmény érvényesítése a családi pótlékhoz kötött. Addig tehát, amíg a családi pótlék a kérdéses három gyermekkel kapcsolatban csak az Ön volt férjét illeti meg, Ön nem tud e gyermekek után családi kedvezményt érvényesíteni. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az Ön levelében leírt körülmények megalapozhatják a családi pótlékra való jogosultság felülvizsgálatát.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Párom Katás főállású (50000/hó) vállalkozóként tavaly január 01-től december 31-ig kimerítette az 1 éves táppénz keretét, azóta is kap az... Teljes cikk
Ez év augusztus 01-től nők 40-el nyugdíjas vagyok! Az általános iskola ahol dolgoztam, visszhívott, így most heti 10 és fél órában tanítok! Az... Teljes cikk
A lányom 6 hónapos szakmai gyakorlaton van Új-Zélandon. Ott adószám igénylés után a hetente kapott jövelelméből SZJA kerül levonásra. Itthon még... Teljes cikk
- A családi vállalkozások a legjobb munkahelyek? 4 hete
- A családi cégek csupán harmada éli túl a generációváltást 2 hónapja
- A Párbeszéd megduplázná a családi pótlékot 2 hónapja
- Ma érkezhet meg a bankszámlára a családi pótlék 2 hónapja
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 3 hónapja
- Megtámadható a közös megegyezéses felmondás utólag? 3 hónapja
- Fordulhatok-e bíróságra, mert nem kaptam végkielégítést felmondáskor? 3 hónapja
- 140 ezer forint adókedvezmény jár idén ezek után a betegségek után 3 hónapja
- Továbbra is lendületben a családi vállalkozások 4 hónapja
- Több szabálytalanságot követtek el a munkáltatók 2022-ben - feketemunka, munkaidő-beosztás, munkabér 4 hónapja
- Adóelőleg-nyilatkozat első házasok kedvezményéhez 4 hónapja