Aki kérdez: Bőhm György
HR Szubjektív rovatunkban Bőhm György, a Tesco kiskereskedelmi HR-igazgatója kérdez, miután Komócsin Laura PCC, Business Coach Kft. ügyvezető, és Mentor Oscar díj zsűrielnök kérdésére válaszolt.
– A Tesco-Global Áruházak Zrt. munkaerőigényének fontos alappillérét jelentik azok a diákok, akik az iskolaszövetkezeteken keresztül vállalnak munkát. Személy szerint nagyon értékelem ezeket a fiatalokat, mert ők a tanulmányaik mellett a szabadidejük egy részét – vannak, akik nagy részét – munkával töltik, felelősséget vállalnak, és ez nagyon biztató a felnövekvő generációra nézve. Vidámak, fiatalok, energikusak, rugalmasak és tudnak komolyan, felelősségteljesen viselkedni.
A Tesco jelenleg országosan több mint 10 iskolaszövetkezeti partnerrel működik együtt, és 220 telephelyen évente közel 40 ezer tanulót mozgat meg, akik akár egy rövidebb időszakban, de akár egész évben munkát vállalnak áruházainkban.
A boltok erőforrásigényeinek átlag 5 százalékát látják el diákok, a kereskedelmileg kiemelt, forgalmasabb időszakokban pedig akár 10-15 százalékát is.
A diákok foglalkoztatásának legfontosabb előnye a rugalmasságukban rejlik, hiszen gyorsan bevethetőek a hirtelen megnövekvő munkaerőigények esetén, de akár a munkavállalói hiányzás és szabadság idején is. A diákok egy része nagyon megbízható, jó munkaerő, és sokan akár a főiskolai évek mellett végig dolgoznak az iskolához legközelebb eső áruházban, a szünetekben pedig az otthonukhoz közeli kereskedelmi egységben tudják folytatni a munkavégzést.
Büszkélkedhetünk több olyan munkavállalóval, aki tanulóként kezdte nálunk, és ma már vezetőként van jelen a vállalat életében.
A diák munkavégzés előnye, hogy több munkahelyen és több pozícióban is kipróbálhatják magukat, ezáltal sokrétű tapasztalatot tudnak szerezni különösebb kockázat nélkül, és anélkül, hogy bárhova is elköteleződnének, hiszen a munkáltatójuk az iskolaszövetkezet. A nebulók megtapasztalják, hogy milyen a munka világa, mit jelent korán felkelni, milyen éjszaka munkát végezni, mit jelent egy csapat részévé válni, és milyen, ha számítanak rájuk és a munkájukra. Azonnali visszajelzést kapnak a teljesítményükről, meggyőződhetnek arról, hogy meg tudják-e állni a helyüket, egyéni és közös sikerélményekben van részük. A szakmai tapasztalat mellett a munkahelyi társas kapcsolatok terén is rutinosabbá válnak, próbára teszik alkalmazkodási és kapcsolatteremtő képességüket, számos élménnyel gazdagodnak. Sokan ügyesen veszik az akadályokat, magabiztossá válnak, és beilleszkednek az aktív munkavállalói közösségbe, olyannyira, hogy sok barátság, vagy akár szerelem is szövődik.
A munkatapasztalat mellett természetesen a kereseti lehetőség a legfontosabb szempont az iskolások számára. Van, aki ezt szórakozásra, szabadidős tevékenységre fordítja, de olyan is van, aki gyűjt valamire, vagy a nehéz helyzetben lévő családját segíti a plusz jövedelemmel.
Fontos tanulság a Tesco számára, hogy a diákoknak kiemelt szempont, hogy az adott munkáltató mennyire biztosít folyamatos pénzkereseti lehetőséget, milyen bérezést ad a diákoknak, és mennyire tud alkalmazkodni ahhoz, hogy a délutáni órákban, az iskolaidőn kívül szervezi a munkát. Továbbá az is fontos a diákok számára, hogy megtaláljuk azt a munkakört, azt a közeget, amiben jól érzik magukat, és szívesen jönnek máskor is, hosszú távon.
Ahogy a munkavállalók körében, úgy a tanulóknál is vannak kevésbé népszerű munkakörök, például karácsonykor a halpultos pozíció, de van olyan diák is, aki kifejezetten ezt a tevékenységet szereti. A pénztáros munkakörben felelősséget kell vállalni a pénztárhiányért, ennek ellenére ez a legnépszerűbb feladatkör, a diákok nagy része precíz, és gyorsan, kedvesen szolgálják ki a vásárlóinkat.
A világ, a munkakörülmények és a társas kapcsolatok változnak, ennek megfelelően a fiatalok is, de a tartalmas élethez továbbra is célok, értelmes tevékenységek, sikerélmények kellenek, és ezt a munkahelyen, közösségben lehet megtapasztalni. Ehhez nagyban hozzájárul az iskolaszövetkezeti keretek között végzett munka, és azok a gazdasági társaságok, akik vállalják a foglalkoztatás ezen formáját.
KÉRDÉS:
Kérdésem Gáspár Ferenchez, a McDonalds HR-igazgatójához szól: A McDonald's az elmúlt években több alkalommal is Legjobb Munkahely díjat kapott. Mi a siker titka?
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A munka világa az elmúlt években látványosan átalakult, de 2026 már nem az új trendek bevezetéséről szól, hanem azok következményeiről. A... Teljes cikk
Mi az, ami valójában egy vállalatnál tartja a munkavállalókat? Bár a fizetés, a közvetlen felettes és a kihívást jelentő feladatok fontosak, a... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia (MI) vagyis az AI határozta meg a HR diskurzust 2025-ben, és ez aligha fog változni 2026-ban. Ugyanakkor a GKI kutatása... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 3 hónapja
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 3 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Soha nem látott mennyiségű adomány gyűlt össze a Tescóban 3 hónapja
- Sokkoló döntés év végén: 140 embernek mond fel a Gattyán-birodalom 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 4 hónapja
- Ekkor kezdi meg a dolgozók felvételét a Vulcan Shield Global Békéscsabán 5 hónapja
- HR Tehetségek 2025: Bacsó György 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?