Amikor még jó üzlet volt az üdülési csekk
Tavaly több mint 21 milliárd forint értékben váltottak be üdülési csekket a kereskedelmi szálláshelyeken, ebből 14 milliárd forintot a szállodákban regisztráltak - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal "Jelentés a turizmus 2008. évi teljesítményéről" című kiadványából, melyet a Világgazdaság idéz.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány adataira támaszkodó elemzés szerint a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban egyaránt 28 százalékkal nőtt a beváltott csekkek értéke 2007-hez képest.
A beváltott csekkek értéke a kereskedelmi szálláshelyeken az összes árbevétel 9 százalékát adta, ezen belül a belföldi bruttó szállásdíj 40 százalékát tette ki. A szállodákban és az egyéb szállástípusok esetében a beváltott üdülési csekkek aránya a belföldi bruttó szállásdíjból 40, illetve 43 százalék volt. Az előző évhez viszonyítva a beváltott csekkek aránya az összes árbevételből 3, a belföldi szállásdíj esetében azonban már 7 százalékponttal nőtt.
A kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján tavaly nyár közepén 2010 kereskedelmi szálláshely fogadott el üdülési csekket fizetőeszközként, ez közel tizedével nagyobb szám, mint a 2007. évi.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?