Megjelent: 4 éve

Átmehetek félállásba az öregségi nyugdíj előtt?

60 éves pedagógus vagyok. Az idén augusztus 31-én lesz meg a 40 év munkaviszonyom. Azt szeretném kérdezni, hogy létezik-e az a jogszabály, mely szerint az öregségi nyugdíj előtt x évvel a pedagógus átmehet félállásba, és ezért 75%-os munkabért kap?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 65.§ (7) bekezdése szerint az öregségi nyugdíjkorhatárt öt éven belül elérő pedagógus, óvodai dajka választása szerint csökkentett munkaidőben dolgozhat. Illetménye, munkabére a munkaidő-csökkentés mértékének ötven százalékával csökken. A munkáltató csak akkor köteles biztosítani a választás szerinti feltételeket, ha azt a nevelési, a tanítási év vagy a tanítási év első félévének befejezését megelőző hatvan nappal korábban közli a pedagógus, az óvodai dajka. Az e bekezdésben foglalt kedvezményt csak azok választhatják, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtti ötödik évet megelőzően legalább 20 év szakmai gyakorlattal rendelkeznek pedagógus-munkakörben vagy óvodai dajkaként.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Dr.Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító-főszerkesztője válaszolja meg. A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News alapítója és szerzője.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Antalóczy Adrienn válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus és a Saldo Zrt segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Saldo Zrt válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Közszolgálati kérdésekkel kapcsolatban Dr. Hódosi Anikótól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2021.01.30Videokonferenciás 2 napos Scrum Master képzés A két napos intenzív, gyakorlat-orientált tréning szerepjátékokon és szimulációkon keresztül segít a résztvevőknek megérteni, hogyan alkalmazhatóak a legkülönbözőbb projektekben a Scrum alapelvei. Kitérünk arra is, hogy mikor érdemes használni a Scrumot, és mikor nem. Részletek Jegyek
  • 2021.02.04Stratégiai- és teljesítmény controlling A vezetők elmondása alapján a controlling gyakran utókalkuláció fókuszú, célja a pénzügyi számvitel kiszolgálása. Ez a kutatás is rávilágít arra, hogy kimutathatóan sikeresebbek azok a vállalatok, ahol a vezetők támaszkodhatnak a controller tevékenységére. Részletek Jegyek
  • 2021.02.23 Adatvédelmi tisztviselő képzés Megújult blended képzésünk során a jogi háttér áttekintése mellett gyakorlati példák, megtörtént esetek és a résztvevők által hozott problémák közös elemzése segíti a szabályok értelmezését először e-learning, majd egy online konzultációs nap keretein belül. Részletek Jegyek
  • 2021.03.08 Vezetői kommunikáció és konfliktuskezelés képzés A képzés célja a szervezeten belül eredményes és hatékony kommunikáció feltételeinek és eszközeinek megismerése és begyakorlása, a résztvevők kommunikációs kultúrájának fejlesztése - A személyes és a vezetői kommunikáció hatásfokának és eredményességének javítása - A szervezeten belül eredményes és hatékony együttműködés és konfliktuskezelés alapjainak megismerése Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
A koronavírus miatti állásidő beleszámít-e a nyugdíjba?

2021. áprilistól kérhetem 40 év után a nők 40 kedvezményes nyugdíját. A vírus miatt 2020. áprilistól május 15-ig állásidőre küldött a... Teljes cikk

Az ápolási díjban eltöltött évek mikortól számítanak bele a nők 40 nyugdíjába?

Az ápolási díjban eltöltött évek mikortól számítanak bele a nők 40 nyugdíjába? Az önhibájukon kívül gyermektelen párok, milyen kedvezményt... Teljes cikk

Felmentési idő alatt hogyan számítják a jövedelmet?

2021. februárban nyugdíjas leszek. Szeptembertől már a munkavégzés nélküli felmentési időmet töltöm, a 40 év kedvezményes idős nyugdíjamra... Teljes cikk