Augusztustól új feltételekkel küldhetik el a közszféra dolgozóit
Rekordgyorsasággal hirdetik ki a hétfőn megszavazott, a közszférában dolgozók kedvezményeit megnyirbáló törvénymódosításokat, mellyekkel többek között az elbocsátások feltételei is megváltoztak. A gyorsaságnak köszönhetően augusztus másodikától már az új feltételekkel küldhetik el a minisztériumi dolgozókat.
Gyors eljárás, elhúzott elbocsátás
A kormány június közepén több tucat egyéb irattal együtt terjesztette a parlament elé a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. Az egyik napilap júniusban arról értesült, hogy a kabinet még a létszámleépítések előtt változtatná meg a felmentési időre járó kifizetésekre és a végkielégítésre vonatkozó szabályokat. Ezt akkor László Boglár, a Miniszterelnöki Hivatal szóvivője a FigyelőNet megkeresésére nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
A minisztériumi elbocsátások valóban húzódtak az utóbbi hetekben. Lapunk információi szerint több minisztériumban már júniusban összeállították az elbocsátandók listáját, de csak az egészségügyi, környezetvédelmi és a pénzügyi tárcánál értesítették az érintetteket július elején. A három minisztériumból összesen 189 főt bocsátanak el, míg 1998 alkalmazott leépítése a többi nyolc tárcára és a Miniszterelnöki Hivatalra vár. Hogy a tömeg elküldése későbbre maradt, feltehetően a törvény megszavazásának július végi dátumának is köszönhető: a módosított feltételekkel elbocsátott köztisztviselők ugyanis nem vehetik fel egy összegben a munkavégzés utolsó napján a hat hónapos felmentési időre járó átlagkeresetet, hanem havonta folyósítják számukra, valamint a végkielégítést is csak a felmentési idő utolsó napján kaphatják meg.
Ráadásul példátlan gyorsasággal hirdetik ki a tegnap este megszavazott törvényt. Mivel a végszavazás után az Országgyűlés elnökének és a köztársasági elnöknek is alá kell írnia egy törvényt, általában 2-3 hétig is eltart ez a folyamat. A törvényjavaslatban hatályba lépés dátumaként a kihirdetés utáni nyolcadik napot jelölték meg, vagyis a július 25-i kihirdetés miatt augusztus másodikától az új feltételekkel küldhetik el a köztisztviselőket.
Nem spórol, csak részletekben fizet az állam
A közigazgatásból összesen 13 500 embernek mondanak fel, de csak a még el nem bocsátott kétezer minisztériumi dolgozó elküldése is több százmillió forintos kiadást jelent az államnak. Amennyiben azt feltételezzük, hogy mindegyikük köztisztviselői státusban dolgozik, de a legalacsonyabb fizetési kategóriába tartoznak, vagyis középiskolai végzettséggel és a legrövidebb munkaviszonnyal rendelkeznek, valamint semmilyen pótlékot sem kapnak, havi bruttó 66 240 forintot keresnek havonta. A korábbi törvényi rendelkezések értelmében 794 millió forintot akár egy összegben kellene kifizetnie az államnak a hat havi felmentési időre járó átlagkereset címén. Az adók és járulékok megfizetésével ez az összeg már 1 milliárd forint felettire rúg.
Ezen felül vehetik még fel a legalább 3 éves munkaviszonnyal rendelkezők a végkielégítésüket, amelyet eddig is a felmentési idő utolsó napján kellett kifizetni, de a hivatali szerv vezetője dönthetett úgy a köztisztviselő kérésére, hogy a munkában töltött utolsó napon utalják ezt az összeget is.
A hétfőn elfogadott módosításokkal azonban lehetővé vált, hogy a felmondási időre járó átlagkeresetet ne egy összegben, hanem havonta egyenlő részletekben fizessék ki az elbocsátott köztisztviselőknek, valamint a végkielégítést a felmentési idő utolsó napján fizethetik ki, így a milliárdos kifizetések nem egyszerre szakadnak a költségvetésre.
További könnyítések
Szintén újdonság, hogy az elbocsátott köztisztviselő és közalkalmazott nem kapja tovább a felmentési időre járó átlagkeresetet, ha állami költségvetésből gazdálkodó, vagy költségvetési szerv befolyása alatt álló munkáltatónál helyezkedik el. Eddig ugyanis, ha a közszférából elbocsátott a felmentési ideje alatt újra elhelyezkedett a közszférában, a volt munkáltatójától átlagkeresetet kapott a felmentési idő alatt, az új munkáltatójától pedig illetményt.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk