Az alkalmazkodóképesség a soft skill toplista élére tört
Az alkalmazkodóképesség, ami nem azonos a rugalmassággal, ma sokkal fontosabb, mint ebben az emberöltőben bármikor.
Az alkalmazkodóképesség és annak erősítése kulcsfontosságú, hogy előbbre jussunk a munkahelyünkön. Munkaerőpiaci szakértők már jó ideje beszélnek erről a fogalomról, de folyamatosan változó világunkban talán még soha nem volt ennyire aktuális és fontos ez a téma.
A munkahelyen az alkalmazkodóképes emberek képesek magabiztosan eligazodni a változó körülmények között, ami különösen értékes akkor, amikor a világ vállalatai épp megpróbálják kialakítani a hibrid és a távmunka lehetőségek kombinációjának legjobbját. Ez a tulajdonság azonban nem csak hatékonyabbá teheti a munkavállalókat: jólétüket is javíthatja, hiszen azt jelentheti, hogy az alkalmazkodóképesek jobban felkészültek a változások kezelésére - írja a BBC.
Mivel a munka világa egy folyamatosan változó komplex rendszer, nem meglepő, hogy az alkalmazkodóképesség lett az a soft skill, amelyet a munkáltatók manapság leginkább keresnek.
Az alkalmazkodóképesség nem csupán azt jelenti, hogy túléljük a változást, amikor az ránk szakad - ez ugyanis a rugalmasság.
"A rugalmasság a visszapattanásról szól" - mondja Jacqueline Brassey, a McKinsey & Company vezető kutatója. A rugalmasság persze fontos készség, de nem visz előre. Ezzel szemben - magyarázza - az alkalmazkodóképesség az "előrepattogásról" szól. Az alkalmazkodóképesség azt jelenti, hogy a kihívások egyszerű elviselésén túl, gyarapodunk is.
Az alkalmazkodóképesség gyakran nem a változásokra való reagálásról szól, hanem arról, hogy proaktív katalizátorai legyünk a változásoknak. Ez ma sokkal fontosabb, mint ebben az emberöltőben eddig bármikor.
Egy alkalmazkodóképes vezető például nem készít tervet arra, hogy mit tegyen, ha az iparágában minden a feje tetejére áll, inkább aktívan fejleszti a vállalatát, és maga megy elébe a változásoknak. Egy alkalmazkodóképes kolléga - például egy értékesítési munkatárs - elveti a bevált módszereket, és ehelyett új vevőcélzási technológiákkal kísérletezik, különböző hideghívási technikákat tanul, és fejleszti magát, hogy amikor a dolgok megváltoznak, készen álljon.
Az a gondolat, hogy az alkalmazkodóképesség a munkavállalók egyik legfontosabb tulajdonsága, nem a koronavírus szülötte.
A világjárvány azonban még tovább növelte az alkalmazkodóképesség jelentőségét. "Az alkalmazkodóképesség most sokkal fontosabb, mint az elmúlt egy emberöltő során bármikor" - mondja Dorie Clark, az amerikai Duke Egyetem tanácsadója és adjunktusa, a vezetői képzés professzora.
"A változás általában nem feltétlenül könnyű, de a legtöbb ember számára kezelhető, ha egyszerre csak egy változót módosítunk" - mondja. A világjárvány azonban a munkamódszer teljes átalakulását váltotta ki - rengeteg szakmai, technológiai, sőt társadalmi változást hozott rövid idő alatt, amelyhez a vállalatok és a munkavállalók még mindig nem alkalmazkodtak.
"Amikor az elvárásokban vagy a normákban megdöbbentő változás következik be, az alkalmazkodóképesség mint alapvető készség kerül előtérbe, mert nagyon gyorsan fel kell mérni az új terepet, hogy megértsük: a dolgok megváltoztak" - mondja Clark. "Hajlandónak és képesnek kell lenned arra, hogy átállítsd a mentalitásodat és a viselkedésedet, hogy hatékonyan tudj részt venni ebben az új valóságban."
Az egyik legfontosabb lépés az, hogy a berögzült szokásokból, mintákból és megközelítésekből való kitörésre összpontosítsunk. Brassey azt javasolja, hogy a különböző alapértelmezett gondolkodásmódokat - amelyekhez gyakran visszatérünk a változás pillanataiban -, cseréljük fel kíváncsibb alternatívákra. "Ezeket "védelmi" versus "tanulási" gondolkodásmódoknak nevezzük" - mondja. "Mindkettő lehet jó, mindkettő lehet releváns, de a védelmi gondolkodásmód nem segít, amikor valami újat kell tennünk, amikor kreatívnak és innovatívnak kell lennünk."
Nagyon alapszinten ez azt jelenti, hogy az ember apró változtatásokat eszközöl a munkában, új elemeket épít be a rutinjába.
Ha önként jelentkezel egy prezentáció megtartására, ez az első pillanatban ijesztő lehet, de talán ez segít fel a következő lépcsőfokra a karrierlétrán.
A növekedési gondolkodásmóddal rendelkezők hisznek abban, hogy képességeik idővel változhatnak, míg a fix gondolkodásmódhoz ragaszkodók úgy vélik, hogy veleszületett tehetségekkel rendelkeznek - tehát ha valami túl nehéz, az számukra nem megfelelő.
A növekedési gondolkodásmód felé való elmozdulást úgy kezdheted el, ha aktívan elhagyod a komfortzónádat. Ne várd meg, hogy a változás rád nehezedjen, keress új módszereket vagy technológiákat, nézd meg, hogyan működnek, tanulj valami újat, még akkor is, ha szörnyű vagy benne.
Amikor döntést hozol, kérdezd meg magadtól, milyen gondolkodásmód vezérelt, és ha robotpilóta volt, nézd meg, hogy tudsz-e a másik irányba fordulni.
A McKinsey kutatásai szerint az alkalmazkodóképesség csiszolása egyértelműen nyereséget hoz: amikor az egyik vállalat dolgozóit az alkalmazkodóképesség javítására tervezett online modulokkal látták el, már rövid ideig tartó tréning után is jelentős növekedést tapasztaltak például a tanulási készségekben, az empátiában és az önismeretben.
Mivel az alkalmazkodóképesség pufferként működik a káros munkahelyi tényezőkkel szemben, a képzésben részt vevő alkalmazottak a kontrollcsoportokhoz képest jelentős javulást tapasztaltak a jólétükben.
Mivel a munkahelyek és a munkamódszerek folyamatosan fejlődnek, az alkalmazkodóképesség fejlesztése olyan eszközökkel ruházhatja fel a munkavállalókat, amelyek révén "előre tudnak pattanni" változások esetén.
Fotó: unsplash.com
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Vajon milyen trendek határozzák meg a HR-t 2026-ban? Nem meglepő, hogy a listát az AI transzformáció vezeti, valamint ehhez kapcsolódva a munkavégzés... Teljes cikk
Továbbra sincs a HR stratégiai szerepben a legtöbb cégnél, inkább végrehajtó. Önelégült, szakmai kábaság terjed. Hiányzik a szakmai vita,... Teljes cikk
Kulcsfontosságú lesz az érzelmi intelligencia vezetői és csapatszinten egyaránt, valamint tovább bővítik a többnyelvű e-learning rendszert a... Teljes cikk
- Hogyan nőtt az alkoholfogyasztás a válság alatt? - Veszélyben a vezetők? 3 hete
- A képességek és a tudás értékteremtő használata a kulcs 2026-ban - Branyiczki Imre, az EPAM Hungary HR igazgatója 3 hete
- A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak 4 hete
- The HR profession suffers from success blindness 1 hónapja
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 2 hónapja
- Felmérés: ezek lesznek a legfontosabb soft és hard skillek 2026-ban 2 hónapja
- Miért érdemes törődni a kollégák emésztőrendszeri egészségével? 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- A stressz nem ellenség 3 hónapja
- Túl sokan betegednek bele a munkába – a szakértők szerint itt a határ 3 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig