Az álláskeresési technikák hatékonysági vizsgálata
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán, Emberi erőforrás szakon készült Bódogh Gabriella szakdolgozata 2016-ban. A diplomamunka témája az álláskeresési technikák hatékonyságának vizsgálata.
A dolgozat témájának az Álláskeresési technikák hatékonysági vizsgálatát választottam, mivel álláspontom szerint az álláskeresést befolyásolja az álláskeresők lakhelye (régiója), neme, végzettsége (az oktatásra hatást gyakorló néhány fontos tényezővel), valamint az ismert és alkalmazott álláskeresési technika.
Dolgozatomban 200 álláskereső személyt kérdeztem meg álláskeresési technikáik hatékonyságáról és álláspályázataik összetételéről. Szubjektívnek ítéltem meg az álláskeresők véleményét, ezért nyolc HR szakemberrel interjúkat készítettem arról, hogy a gyakorlatban milyen szempontok miatt nem kerül behívásra a jelentkező, melyek a tipikus hibák melyeket elkövetnek. A vélemények a két álláspont között eltérőek,viszont egyik álláskereső személyt sem tanították meg arra, hogyan keressen állást.
A szakdolgozat teljes terjedelmében itt olvasható.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?