kapubanner for mobile

Az államtitkár tudja: a kkv-k ki tudják majd gazdálkodni a magasabb béreket

A minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum emelkedésétől a kormány azt várja, hogy az egyéb bérkategóriákban is növekszik bér. Cseresnyés Péter államtitkár szerint a kis- és középvállalkozások nagy többsége ki tudta gazdálkodni a béremelést. Arra számítanak, hogy a hatékonyság javításával, a termelékenység növelésével megteremtik a béremelés többletét, egyébként azzal szembesülnének, hogy munkavállalóik elmennek magasabb bérért - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

Cseresnyés hozzátette: folytatódik a három éve töretlen béremelkedési folyamat Magyarországon, a reálbérek folyamatosan növekednek. A munkaadóknak is érdeke, hogy emelkedjenek a bérek, hiszen csak így tudják megtartani a jól képzett, megfelelő tudással, motiváltsággal rendelkező szakembereket - tette hozzá.

Elmondta: 2010 óta ezzel a kétéves programmal 88 százalékkal emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum még ennél is jobban növekedhet, megduplázódhat.

Felidézte: a kormány jelentős járulékcsökkentést is adott a megállapodás részeként, jövőre 5 százalék ponttal, 2018. január elsejéből újabb 2 százalékponttal mérséklődik a bérekre rakódó közteher.

A kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatban az államtitkár rámutatott: a korábbi években nagy többségük ki tudta gazdálkodni a béremelést. Arra számítanak, hogy a hatékonyság javításával, a termelékenység növelésével megteremtik a béremelés többletét, egyébként azzal szembesülnének, hogy munkavállalóik elmennek magasabb bérért.

M1
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk

Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés

Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk