kapubanner for mobile

Az egyetemisták fele dolgozik

Míg a 2008-as válság idején az egyetemisták egyötöde sem dolgozott, most majdnem ötven százalékuk munkába áll, mondta Simon Balázs, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) főtitkára az M1-en.

images

images

Egyre nagyobb a munkaerőhiány, így egyre több egyetemi hallgató dolgozik, cégek igénye megnőtt, különösen nyáron, amikor szabadságra mennek alkalmazottaik - tette hozzá.

Jelenleg országosan 138 ezren vállalnak munkát iskolaszövetkezeten keresztül, a diákok évente több mint 20 millió órát dolgoznak - közölte a főtitkár.

Simon Balázs megjegyezte, hogy bizonyos területeken, így például az idegenforgalomban (strandok üzemeltetése, fesztiválok szervezése) akár a húsz-harminc százalékot is elérheti a diákmunkások aránya, a kereskedelemben és az iparban azonban nem jellemző ilyen magas érték. A tanulók a gazdaság minden szegmensében megjelennek, elsősorban azonban alacsonyabb végzettséget igénylő, akár betanított munkát bíznak rájuk.

A főtitkár kiemelte, hogy a diákok javadalmazása idén intenzíven felfelé mozdult el. Míg korábban az iskolaszövetkezetek nem tudtak minimálbér fölötti összegeket kínálni a diákoknak, Budapest környékén már kizárólag annál magasabb jövedelmet kapnak.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek