kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Az elvárás: kreativitás - ez biztos?

A kreatív koponyákkal egyáltalán nem könnyű együtt dolgozni. Rugalmas vezetői hozzáállás, a szokásostól eltérő teljesítményellenőrzés és motiváció szükséges ahhoz, hogy a cég kiaknázhassa a bennük rejlő lehetőségeket– állítja Tallér József, kreativitáskutató.

A kreatív koponyákkal egyáltalán nem könnyű együtt dolgozni. Rugalmas vezetői hozzáállásra, a szokásostól eltérő teljesítményellenőrzés és motiváció szükséges ahhoz, hogy a cég kiaknázhassa a bennük rejlő lehetőségeket– állítja Tallér József, kreativitáskutató.

Az álláshirdetésekben az elvárt kompetenciák között ma már majd minden munkakör esetén szerepel a kreativitás. A kreatív embereknek azonban van néhány tulajdonságuk, ami nem feltétlen könnyíti a velük való közös munkát – figyelmeztet a szakember. A kreatív kolléga szétszórt. Folyton elkalandozik. Gyakran elkésik. Sok mindent elfelejt. A legegyszerűbb dolgokat is elrontja. A HR-esek ezért sokszor már jelentkezéskor kiszűrik az ilyen „szétcsúszott” alakokat.

Pedig amikor a link kolléga olyan feladatot kap, ami igazán érdekli, egyáltalán nem feledékeny. Nem kalandozik semerre, folyamatosan a megoldásra váró problémára koncentrál. Hajnaltól késő estig dolgozik. És akárhányszor elrontja, bármennyit is hibázik a megoldáshoz vezető úton, nem adja fel mindaddig, amíg el nem éri a kívánt eredményt. Nehéz ember, persze, eközben is.


Kit válasszunk: a szétszórt zsenit vagy fegyelmezett végrehajtót?



Ki kell-e szűrnie a HR-esnek a szétszórt jelentkezőket? Ki – de nem azért, hogy el se fogadja a jelentkezésüket. Inkább azért, hogy tisztában legyen vele: a jelentkező intenzív kreatív személyiségjegyekkel rendelkezik.

Az igazán kreatív emberek képtelenek olyan fegyelmezett katonák lenni, ahogyan azt gyakran elvárják azoknál a multinacionális cégeknél, ahová keresik őket. Olyan munkakörökben viszont, ahol fontos, hogy az illető összetett problémákra is képes legyen eredeti és hatékony megoldásokat találni, ott tényleg alkotó emberekre van szükség. Őket pedig vezetőként is másképp kell kezelni, mint azokat, akik inkább a végrehajtásban erősek.


Honnan ismerszik meg a kreatív kolléga?



  • Sok ötletük van, gazdag a fantáziájuk – és nagyon el tudnak köteleződni az őket érdeklő tevékenységekhez.
  • Lázadó természetűek, elutasítják a konvenciókat, a szabályokat – így rendkívül eredetiek.
  • Kitartóak, célorientáltak, erős a teljesítményszükségletük – azaz motiváltak.
  • Erős az odafigyelés és az elismerés iráni igényük valamint a befolyásolási szükségletük – tehát ambiciózusak.
  • Képesek többféle megoldási ötlettel előállni, többféle szempontból megvizsgálni bármit – vagyis rugalmasak
  • Tapintatlanok – vagyis erős a hajlamuk a kritikus gondolkodásra.


    Mókuskerék helyett motiváló munkahely



    A magyar munkavállalók 20 százaléka évente csak egyszer, vagy még ritkábban foglalkozik valódi kihívást jelentő, izgalmas, érdekes – azaz kreativitást igénylő - feladatokkal. A „Legjobb Munkahely” címet elért cégeknél a foglalkoztatottak 42 százaléka kap hetente új feladatokat, és ők ezt a lehetőséget jelölték meg munkahelyük egyik legfontosabb megtartó erejeként.

    Ezért fontos, hogy olyan kreatív munkahelyi környezetet teremtsünk, amelyben az ötletgazdag személyiségek kibontakozhatnak. Ez rugalmas vezetői hozzáállást igényel. A szokványostól eltérő teljesítményellenőrzés és motiváció szükséges, másfajta megbeszéléseket, csapatépítési programokat kell szerveznünk.

    A kreativitás nem csak adottság kérdése, hanem fejleszthető, előmozdítható. Ma már több kreativitásfejlesztő tréning is létezik a piacon. Ezeken a workshopokon a munkavállalók kiszabadulhatnak a hétköznapok adta keretekből, szokatlan feladatokkal, problémákkal találják szembe magukat, melyek megoldásához jobb agyféltekéjüket kell bevetniük.


    Mennyire vagy kreatív?



    - Sorolj fel minél több sárga színű dolgot!
    - Mi lenne, ha
  • a Nap keringene a Föld körül?
  • a férfiak is szülnének gyermekeket?
  • értenénk az állatok nyelvén?
    - Találj ki minél több logikus következményt ezekhez a képtelen feltételezésekhez!
    - Mi ez? Mit ábrázolnak a rajzok?





    A pszichológia klasszikus kreativitástesztjei a fentiekhez hasonló feladatokat tartalmaznak.
    E feladatoknak nincs egyetlen helyes megoldásuk. A kérdésekre számtalan válasz adható - és ezek egyike sem hibás. Emiatt kreativitásod fejlettsége sem csupán abból mérhető le, hogy milyen megoldásokat adsz a feladatokra, hanem abból is, hogy törekedtél-e minél eredetibb megoldásokra, illetve hogy sokféle ötleted támadt-e egy-egy feladat kapcsán.

    Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor megvan a hajlamod a kreatív gondolkodásra - ám ezt célszerű folyamatosan fejleszteni.
    Mivel alapvetően gyakorlati képességről van szó, a kreativitás fejlesztésének módszere csakis a gyakoroltatás lehet. Azaz minél több agyalás megoldatlan problémákon – olyan kérdéseken, melyek fantáziát, ötletességet igényelnek, legyenek bármilyen légből kapottak, nyakatekertek vagy elrugaszkodottak.

    Tallér József – kreativitáskutató, tréner, a BrainTrain workshop kifejlesztője, Lelemény Képességfejlesztő Alapítvány
    • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Ő kapta az Év Menedzsere Díjat

    Idén a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatóját választották meg 2024 Év Menedzserének. Teljes cikk

    így ne vessz el pályakezdőként az álláspiacon: az első lépések a karrier felé

    Az első önéletrajz, az első motivációs levél, és a bizonytalanság: mit írjak, hova küldjem, mit is akarok egyáltalán? Ha úgy érzed, vakon... Teljes cikk

    Skill based organisation: ez lehet a jövőálló szervezet titka

    Egyre gyakrabban merül fel az igény, és néhol már történtek is lépések a készségalapú szervezet vagyis a skill based organization kialakítására.... Teljes cikk