Az emberek fele ismerősökön keresztül jut álláshoz
A valaha munkanélküliséggel érintettek közel fele ismerősön, barátokon, rokonokon keresztül jutott legutóbb álláshoz - írja a portfolio.hu a KSH nemrég közzétett felmérésére hivatkozva. Az eredményekből az is nyilvánvalóan kitűnik, hogy a magasabb iskolai végzettségűek körében jóval nagyobb arányban szerepelnek azok, akik nem voltak még munkanélküliek.
A többséget, kétszer ennyi embert azonban eddig elkerült a munkanélküliség. Az eredményekből levont következtetések szerint minél magasabb az iskolai végzettség, annál nagyobb arányban szerepelnek azok, akik nem voltak még munkanélküliek, a felsőfokú végzettségűek körében ez az arány 81 százalék, míg a 8 általánossal rendelkezők körében 47 százalék. A lakóhely szerinti bontás alapján pedig Budapesten azok aránya, akik még nem voltak munkanélküliek 72 százalék, községekben 58 százalék, városokban 64 százalék. Családi állapot alapján pedig a három vagy több gyermeket nevelők állnak legrosszabbul, illetve a gyermeküket egyedül nevelők, körükből kerültek ki legkevesebben olyanok, akik még sosem váltak munkanélkülivé. Ellenben leginkább azokat a háztartásokat kerülte el a munkanélküliség, ahol két felnőtt él gyermek nélkül, esetükben 68 százalék mondta ezt.
www.portfolio.hu
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Szociális segélyek, járadékok 3 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 3 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja
- AI ide vagy oda: itt az igazi álláspiac 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Tinder lett az új LinkedIn? Így vadásznak állásra a társkeresőkön 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- Van, akinek a munkahely az egyetlen biztonságos hely – így segít a Tesco 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?