Az energetikában és építőiparban nő, a többi ágazatban csökken a cégek száma
Az építőipar cégszámban is az egyik legmeghatározóbb ágazat, és az energetikához hasonlóan magas a cégalapítási arány, elsősorban az ágazat felfutása miatt. Ugyanakkor a szektorban a cégtörlési számok is rendkívül magasak - írja az MTI az Opten adataira hivatkozva.
Cégalapítási szempontból továbbra is kiemelkedőnek számít az energetika, az ágazatra nyilvánvalóan komoly hatással van a környezetvédelem és a technológiai fejlődés. A viszonylag alacsony cégszám gyors növekedést mutat.
A közlemény szerint az energetikai cégek számának növekedését ugyanakkor nem csak a technológiai fejlődés indukálja. Az ágazatban csoportos cégalapítás zajlik, elsősorban napenergiához kapcsolódóan. Egy-egy piacra lépő új tulajdonos sokszor akár 8-10 céget is létrehoz egy időben, ugyanis a kistermelőkre más feltételek vonatkoznak az energiapiacon. Az energetikára így összességében rendkívül magas cégalapítási index és magas cégfluktuáció jellemző.
A vendéglátás is nagy ágazat, ugyancsak magas cégalapítási és cégtörlési számokkal, de ebben a szektorban a cégtörlések dominálnak.
Az adminisztratív és a szolgáltatást támogató ágazatba sok tevékenység tartozik, cégszám szerint szintén a nagyobbak közé sorolható. Az ágazat nem volt népszerű a vállalkozók között a második negyedévben, a magas cégtörlési számok mellett a cégalapítási arány csak átlagos volt, így a szektor a gyengébben teljesítők közé sorolható - közölte az Opten.
A kereskedelem a legnagyobb cégszámmal bíró magyarországi szektor, több mint százezer céggel. Ehhez aránylag magas cégtörlési és közepes cégalapítási arány társult. A tényezők együttes hatásának eredményeképpen három hónap alatt csaknem 1000-rel csökkent a cégek száma az ágazatban, ami messze meghaladja a többi szektor
Az ágazatok közül az Opten kiemeli még a pénzügyi szektort, valamint a víz-, szennyvíz- és hulladékgazdálkodást, mindkét ágazatban arányaiban magas volt a cégtörlési arány a második negyedévben.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?