Az informatikusok szeretnek multiknál dolgozni
Milyen munkahelyi környezetben érzik jól magukat az informatikusok, mennyire fontos nekik a munkatársaikkal való jó viszony, illetve munkatársuk szakmai rátermettsége - ezekre a kérdésekre kereste a választ egy kutatás, írja a profitline.
A Morgan Stanley magyarországi IT szakemberek körében végzett kutatása arra is rákérdezett, hogy az informatikusok mit gondolnak a multinacionális cégekről, vajon milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy IT szakember számára egy világcég alkalmazásában állni?
A kutatás szerint az informatikusok általában jó kapcsolatot ápolnak a kollégákkal: a megkérdezettek több mint felének a kapcsolata kiváló, sőt 13 százalékuk még munkaidőn túl is rendszeresen összejár. Minden tizedik IT szakember átlagosnak írta le a munkatársaival való kapcsolatot, azaz nincsenek ugyan konfliktusok, de nem szoros a viszonyuk. A kiváló kollegialitás, a rendszeres, munkahelyen kívüli összejárás a 4-10 fős cégekre nagyobb arányban jellemző.
A cégméret döntő jelentőségű abban a kérdésben, mennyire fontos, hogy a kollégák jó szakemberek legyenek: azok az informatikusok, akik cége 250 főnél többet foglalkoztat, szinte egyöntetűen (98 százalék) egyetértenek abban, hogy fontos, hogy jó képességű kollégákkal dolgozhassanak együtt.
Ugyancsak jellemző, hogy az életkor növekedésével párhuzamosan nő ennek a szempontnak a jelentősége: míg a 26-34 évesek 77 százaléka ért egyet vele, addig a 40 évesnél idősebbeknél ez az arány 86 százalék.
A szakmai háttér kiemelt fontosságával szemben a munkahelyi jó hangulat kevésbé fontos az IT szakembereknek. A megkérdezettek 58 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy az informatikusok többsége társaságkedvelő ember, akiknek fontos a jó munkahelyi hangulat. A férfiak és az idősebb munkavállalók az átlagosnál fontosabbnak ítélték a pozitív légkört és a társaságot.
Az IT szakemberek szerint a multinacionális környezetnek számos előnye és hátránya is van. Bár a megkérdezettek kétharmada szerint egy multinacionális cégnél nehézkesebb, hierarchikusabb a döntési folyamat, ugyanennyien azt is kiemelten fontosnak tartják, hogy egy multinacionális vállalatnál kellemes irodában, színvonalas infrastruktúrában dolgozhatnak, valamint nagyobb esélyük van a szakmai fejlődésre. Az IT szakemberek fele egyet értett azzal, miszerint egy multinál változatosabb feladatokkal találkozhatnak, illetve hogy biztosabb a megélhetésük. Az informatikusoknak 41 százaléka úgy érzi, egy multinacionális vállalatnál túlszabályozott munkakörülmények között kellene dolgoznia, illetve hogy ott kifacsarnák, túlhajszolnák őt.
profitline

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?