kapubanner for mobile

Bértámogatás: Közel 150 millió euró pótlólagos forrásra pályázott a magyar kormány az EU-nál

A magyar kormány 147 millió euróra, vagyis mintegy 55 milliárd forintra pályázott az uniós SURE-program második körében - közölte az MSZP EP-képviselője, Ujhelyi István.

A program azoknak nyújt bértámogatást, akiknek a koronavírus-járvány alatt bevételei estek ki vagy megszűnt a munkahelyük - hívta fel a figyelmet a poitikus.

A SURE-program mintegy 100 milliárd eurónyi forrásból nyújt nagyon kedvező, "szinte ingyen" hitelt az uniós államoknak. 

Azért neki kell beszámolnia a programról - tette hozzá Ujhelyi István -, mert a kormány semmiről nem szeret tájékoztatást adni, ami európai eszközökön keresztül támogatja a magyar polgárok problémáinak megoldását és élethelyzetének segítését.

Emlékeztetett: Magyarország 2020 őszén pályázott először a programra, akkor 504 millió eurót kapott. A kabinet azonban hibásan "logikázott", mert a környező országok mindegyike egy, két, három vagy négy milliárd eurót igényelt. A magyarországi 504 millió euró nagyságrendileg annyi pénz, mint amennyit az 500 ezeres lélekszámú Málta kapott - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István.

A kabinet például ebből a forrásból fizette az egészségügyi dolgozók egyszeri extra-jutalmát, illetve ebből finanszírozta hónapokon keresztül a katások adóelengedését - emelte ki az EP-képviselő.

Nicolas Schmit szociális és foglalkoztatási politikáért felelős biztossal folytatott tárgyalásából és levélváltásából kiderült, a 100 milliárd euróból bennmaradt forrásokra azok az országok pályázhatnak második körben, akik az elsőben kevesebbet kaptak. 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek